Kékesi Anna

Kékesi Anna

Már gyerekkoromban is mély vonzódást éreztem a természethez, élőlényekhez. Az egyetem elvégzésével kutató biológus lettem genetika vonalon. 4 évig dolgoztam prenatális genetika laborban, ahol elsősorban magzati kromoszóma-rendellenességekkel és a férfi meddőség genetikai hátterével foglalkoztam. Nagyon szerettem a munkámat, de mindig zavart, hogy a hozzánk érkező pácienseket csak egy lelketlen húsként kellett kezelni. Nézni a genetikájukat, de a kutatás, gyógyítás arra már nem vonatkozott, hogy mi zajlik a lelkükben. Éveken keresztül kerestem egy olyan területet, ami biológia, de foglalkozik a lélekkel is. Elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, jártam Vörös Ákos csoportjaira, belekóstoltam a Darnel tréningbe, Erőszakmentes Kommunikációba, elvégeztem Harry Palmer Avatár tanfolyamát.
2006-ban ikergyermekeim születtek, így abbahagytam addigi munkámat. Néhány évet teljes mértékben a gyermekeimnek szenteltem, majd 2009 áprilisában került kezembe Csákvári Eszter: Ébredjetek Anyukák! című könyve.
Az Új-medicinával megtaláltam, amit eddig kerestem. Azonnal éreztem, hogy ez az én utam. Többet ad, mint amit eddig el tudtam képzelni, mert nem csak a lélek és test kapcsolatát mutatja meg, hanem természettudományos rendszer révén kulcsot ad a betegségek pontos mechanizmusát illetően is. Az Új-medicina ismeretével meggyógyult a 15 évig tartó pollenallergiám.
Célom, hogy ezt a kincset érő tudást minél több embernek átadhassam. Ennek érdekében rendszeresen tartok előadásokat Budapesten illetve konzultációk révén segítek a betegségek lelki okainak feltérképezésében, a betegség fizikai hátterének feltárásban, abban hogy a betegség milyen szakaszban van, milyen tünetek várhatók, és mit kell ahhoz tenni, hogy az egyensúly visszaálljon a szervezetben.