Keszthelyi-Cseri Tamás
8 éve foglalkozom tudatosan a spiritualitással, a lélek fejlődésével és a segítéssel. Gyerekkoromtól kezdve éreztem, hogy a világ többről szól, mint puszta létezésről. Hiszem, hogy az ember célja a tökéletesség, az egység felé való törekvés. A mai világban, ahol kevés időt és energiát tud az ember szánni saját magára, fontosnak tartom, hogy segítsek az embereknek, a testvéreimnek, tanácsot adjak annak, akinek szüksége van rá, és gyógyítsam, akit betegsége akadályoz az előrejutásban. Életem során elsajátítottam pránanadi-t, ősi természeti gyógyító technikákat, az univerzális erőkkel való gyógyítást, segítést és atlantiszi gyógyító módszereket, mint például a Rai szövetségen belül az AROLO TIFAR kristálygyógyászatot, ugyanitt az Aktív szellemgyógyászatot. Az AROLO TIFAR segítségével teljes és pontos testdiagnosztikára van lehetőség, illetve a páciens problémáinak okát, okszintjét megkeresve célzottan kezelésére, megtámogatására. A szellemgyógyászat, kiegészítve ezt, a konkrét fizikai tünetek és betegségek kezelésében, gyógyításában hatékony, illetve ide tartozik még a pszi-sebészet is. Mindezek mellet nagyon sok tanítást kaptam szellemi vezetőimtől és mindezt a tudást kötelességemnek érzem mások javára fordítani. Évek óta foglalkozom Tarot kártyával és életmód tanácsadással (jómagam vegetáriánus vagyok), aminek során rengeteget tudást és tapasztalatot szereztem az egészséges táplálkozás területén. Az eddigiek során családtagjaimnak és széles körben ismerőseinek segítettem, és gyógyítottam őket. Ezt a kört szeretném bővíteni, hisz feladatomnak, kötelességemnek érzem a tudásomat minél több ember javára fordítani.
Mottóm: „Életetek legyen egyetlen imádság az Úrhoz, szavak nélkül, tetteitek által. Ha mégis beszéltek, úgy tegyétek azt alázattal és szeretettel, és szívetek legyen nyitva az angyaloknak, kik imáitokat az Úrhoz viszik.” F. E. Eckard Strohm
A kezelésekről:
Az atlantiszi AROLO TIFAR: Teljes és pontos testdiagnosztikát lehet a segítségével végezni. Kb másfél óra alatt az egész testet ki lehet vizsgálni, a szervek állapotát felmérni és a betegség, elváltozás mértkét megállapítani. Az AROLO kristálygyógyászat segítségével a páciens belső problémáinak okszintjét (fizikai, érzelmi, szellemi stb.) megkezelhetjük ezáltal elősegítve, hogy saját életének problémáit felismerje és megoldja, illetve általános energetikai kezelést kap ezáltal, így fizikai állapota is javul.
Az atlantiszi Aktív Szellemgyógyászat: A betegségek célirányos kezelését lehet elvégezni, kezdve az egyszerű náthától át a vese- és epeköveken át az egészen súlyos betegségekig.
Ősi természeti gyógyító, segítő módszerek: Általános energetizálástól kezdve a betegségek célirányos kezelésének megtámogatásáig, nagyon sok mindenre jó módszerek tartoznak ide. A páciens életének feladataihoz, nehézségeihez támogatást tudunk kérni a szellemvilágból.
Tarot: Útmutatást ad az élet bármely területén. Fontosabb döntések előtt, vagy ha nem talál megoldást az ember egy problémájára, sokat segíthet ha a Tarot segítségét vesszük igénybe.
Életmód tanácsadás: Az egészséges táplálkozástól kezdve, stresszoldáson át a meditációs gyakorlatokig, az életmódváltásra készülő embereknek a személyüket és életüket figyelembe adok szívesen tanácsot az élet legtöbb területén.
Keszthelyi-Cseri Tamás



