Paksi Zoltán
A tanulás évtizedei és a szükséges tapasztalatok megszerzése után 1993 szeptemberében kezdtem el asztrológiát tanítani. (Az első kurzusokon gyógyászati ismereteket és meditációs technikákat is oktattam. Ennek akkor még szükségét éreztem, hiszen előző évben jelent meg "Reflaxáció" címmel az első könyvem, melyben az általam kidolgozott gyógyító módszert írtam le.) 1997-től tanítok vidéken is, és kb. ekkortól publikálok kisebb - nagyobb rendszerességgel különböző újságokban, folyóiratokban. 2001 karácsonyán jelent meg átfogó asztrológiai könyvem az "Égi utak csillagüzenetei", melyben az antik idők csillaglátása került a középpontba. A tanítás mellett rendszeresen tartok előadásokat, így volt szerencsém részt venni a 2002-es és a 2005. évi asztrológiai fórumon is.
www.asztrozofia.hu
Égi utak csillagüzenete
Az "Égi utak csillagüzenetei" c. könyv, egy átfogó, teljességre törekvő alkotás, a mágikus, csillagmítoszokon alapuló gondolkodás megismertetésére. Ezen a területen, csak az asztrológia nyújtott némi megismerési lehetőséget. A csillagos ég és a földi, emberi élet közötti analógiák már régóta köztudottak, az ezoterikus világképű emberek előtt. Az okkult irodalomban, számtalan helyen hivatkoznak az „Amint fent, úgy lent…" Hermész Triszmegisztosz által megfogalmazott elvére anélkül, hogy ezt részletesen kifejtenék. Jelen könyv, erre a feladatra vállalkozik. Megismertet az égi, csillagok alkotta utakkal és azok jelentőségével, jelentéstartalmával és szimbolikájával. Az asztrológiában használatos Napút, szakmai nevén ekliptika megdöbbentő titkaiba nyújt bepillantást. A közismert tizenkét jel helyett, tizennégyet (!) mutat meg és ez csillagászati tény! A két „új" csillagkép azonban ősidők óta ismert a beavatottak előtt, de csak most jött el, a nyilvános megismertetés ideje. Az ezotéria, e két jelet, a beavatás szintjén ismeri és alkalmazza, tehát nem véletlen, hogy eddig az ismeretlenség homályában rejtőzködtek. Az ekliptika mellett, a másik égi út, az Equator, vagyis az égi egyenlítő. A csillagok birodalmának tökéletes köre, egy még mélyebb titkokat hordozó rendszerrel ismerteti meg az olvasót. Itt, már a magas, az isteni kapcsolódás pontjaival, szakaszaival találkozunk és élhetjük meg ezek valóságosságát. Minden ősi, igazi misztikus iskola és rendszer ismeri és használja a harmadik égi út szimbolikáját. Ez, a Tejút. A legősibb tudás, mondhatni termékenyítő beavatás útja ez, mely nélkül nem létezhet igaz, mágikus ismeret. A könyv részletesen megismertet a Tejúttal, és a belső, személyes tapasztalás élményével is gazdagítja az olvasót." A könyv segítséget nyújt a horoszkóp újfajta elkészítéséhez is. Rengeteg csillagkép ábrát tartalmaz, pontos értelmezéssel.
| Program | Típus | Előadó | Időpont |
|---|---|---|---|
| Az Okult praxis gyakorlata - tanfolyam indító előadás… | Paksi Zoltán | február 19. 19:01 , vasárnap | |
| Az Okult praxis gyakorlata – tanfolyam | Paksi Zoltán | február 26. 18:31 , vasárnap |



