Sall Margit

Sall Margit

Parapszichológus, Pszihotronikus,Természetes gyógymódok alkalmazója. Lélek emelő, Nő. Anya, Ember, ITT és MOST ezen a FÖLDÖN.

1951 áprilisában láttam meg ezt a Földi világot.
Már fiatal koromban érdekelt maga az Ember, és szerettem volna valamit tenni,
ami jó másoknak, és nekem is. Fodrászként dolgoztam, majd szakoktatóként. Akkor még nem voltam vele tisztában, de ma már tudom, hogy a haj formázása, az egyénhez való alakítása, az én beleérző képességemen keresztül egy jóleső érzést teremtett.
A végeredmény az összhang megteremtése a test az egyén és a lélek között.
Ez jelenthette az intuitív kapcsolatot a láthatatlan és látható világgal.
Már 21 éves koromban szakoktatóként dolgoztam, a fodrász szakmában, hat éven keresztül évente 60 tanulónak adtam át szakmai tudásomat, és emberi ismereteimet.
Ezekben az években ismét tapasztalhattam annak fontosságát, hogy ahány ember annyiféle. Nekem meg kellett találnom a hozzájuk vezető utat.
Az életem folyamán mindig úgy alakult, hogy a különböző sikerek és megpróbáltatások, erősítették azt a hitet, hogy az életben a boldogulás kizárólag rajtunk múlik.
Már 25 éve tudatosan tanulom azokat a dolgokat, hogyan lehet az ember a saját sorsának kovácsa. A meditáció, a szeretet, a színek gyógyító ereje, önmagam megismerése, mind az, amivel előbbre jutok. Ha megismered önmagad, tiéd lesz a világmindenség. Kevesen mondhatják, hogy életükben boldogok, szerencsések és, hogy szeretik az életet. Mindig foglalkoztatott az emberi lét, miért vagyunk, kik vagyunk, honnan jöttünk és miért? Mit kell tennem ahhoz, hogy fejlődhessek, hogy jól érezzem magam.
Meg kell mindenkinek érteni, hogy egyek vagyunk de nem egyformák.
A test, a lélek, szellem harmóniáját kell megteremtenünk a magunk számára.
Rávilágítani, hogy a félelem, milyen akadályt gördít saját fejlődése elé.
A szeretet, mely mindent megváltoztat és legyőz, még a betegségeket is, /ezeket legfőképpen és kizárólagosan/. Nincs a világon ennél erősebb és tisztább energia.
Hermész Triszmegisztosz szerint, az Ember azért van a földön, hogy tökéletesedjen.
Bármilyen furcsa, a betegségeink ebben a bonyolult folyamatban segítségünkre vannak.
A számtalan információból, írásműből, a saját, és mások tapasztalataiból, amit itt meg ott hallunk, olvasunk, nekünk kell magunknak kihámozni a valóságot.
Ne próbáljunk meg másokért olyan valamit tenni, amit mi tartunk hasznosnak, hanem hagyjuk mindig, hogy Ők fejezzék ki, hogy nekik mire van szükségük.
A feladat, hogy felkutasd és megtaláld belső korlátaidat, önmagad szeretetének megtalálása. A világ minden szeretete és boldogsága benned rejlik. Tőled ered.
Szeretetben bocsáss meg önmagadnak és változz meg a jelenben.
Az emberi élet értelme épp az önmagam megtanulása és szeretete, mert ezen keresztül tudok másokat szeretni és tisztelni. Megtanultam értékelni és megbecsülni azt, amit kaptam, és azt, amim van. Az igazság az abszolút szeretet útján érhető el.
A leghatásosabb orvosság a SZERETET. (Paracelzus)
Az ember megátalkodottan és elvakultan rohan az önző, hülye feje után.
Nem lehet megállítani, és közben megfagy benne a Szeretet, saját téveszméi miatt, hogy azt hiszi, mindenkit le tud győzni.
Pedig csak a GÁTLÁSTALAN SZERETET az, ami segíthet, és az mindent legyőz.
Az emberi kapcsolataid minőségét egyetlen dolog határozza meg,
A SZERETETRE vonatkozó tudásunk.