Szerec Tímea
SZEREC TÍMEA ¤ ¤ 43 éve vagyok a föld nevű bolygón, két fiúgyermek édesanyja vagyok. Kisgyermekként nagy érdeklődéssel fordultam a művészetek és a sport felé. Szüleim elmondása alapján nagyon kreatív és mozgékony kislány voltam. Fantáziadús gyermekként bármiből tudtam kreálni valamit. A kreativitásomra a tanáraim is felfigyeltek, segítségükkel az ötvös-ékszerész szakmát választottam hivatásul 22 évre. Aminek utólag is nagyon örülök. Az évek alatt bebizonyosodott a szakma, amit elsajátítottam, az egyéniségemet tükrözte. Ötvös-ékszerész mesterként 15 évig dolgoztam a saját vállalkozásomban. A szakma mestereként lehetőségem nyílt, hogy tanulókat vegyek magam mellé, így a tudásomat jó pár fiatal kollegának sikerült átadnom. Mindegyiküknek befejezésképpen, útravalóul csak annyit mondtam: „Az ötvösség akkor lesz a tied, ha eggyé tudsz válni az arannyal.”
A magánéletem 28 éves koromig igen zaklatott volt. Egy szép reggelen arra a felismerésre ébredtem, hogy a velem történt dolgokért nem a külvilág a felelős, egyedül ÉN.
Elszántság kerített hatalmába, hogy megoldjam az életem.
Első segítségként egy házaspárt sodort elém az élet, akik jógát tartottak . Nyugalmuk és kiegyensúlyozottságuk lenyűgöző volt számomra. Elkezdtem a jógát gyakorolni. Barátságunk a mai napig megmaradt hisz gyermekük kereszt szülőségét is rám bízták. Az ő segítségükkel jutottam el REIKI I. II. tanfolyamra, ahol a beavatást Hamikus Zsuzsától kaptam.
1997 elején találkoztam Vörös Ákossal (PRAKASH), akinek csoportjain sokat tanultam az önismeretről, és először tapasztaltam meg elemi erővel és mély nyugalommal a belső Csendem.
Prakashnál egy „Intenzív megvilágosodás ZEN elvonulás” terápiás csoportban ültem, ahol egy „egyszerű” kérdésre kellett megtalálni a választ. KI VAGYOK ÉN? Amikor megtapasztaltam a PILLANATOT, kikristályosodott az életem minden perce és történése. Minden egyszerre volt JELEN. A felismerés, hogy EGY és oszthatatlan vagyok, mindent ÉN teremtek egy eksztatikus élményt adott az életemnek.
Az Enneagram karakterrendszerrel is nála találkoztam, aminek nagy rajongója lettem. Melyet mára a csoportjaimon is hasznosítani tudok. A belső vezetőm még elvitt tűzjárásokra, belső gyermek terápiára, NLP tanfolyamra, Indián izzasztó kunyhóba, számtalan transzlégzésre. Ismereteimet gyarapítottam kineziológiával ,ÉFT, természetgyógyászattal, OSHO meditációs technikákkal. Részt vettem asztrológiai, asztrozófiai ismeretekben ( Takács Tibor, Paksi Zoltán) , Aura-Soma színterápia lélek gyógyászaton is(Hermann Éva). Tiszta kommunikációt tanultam Gánti Bencénél, aki Integrál pszichológus.



