|
Előadó |
Bemutatkozás | |
|---|---|---|
| Angelucia | ||
| Aradi Lajos |
|
Újságíró, Pilis-kutató Komolyabban 1990 óta foglalkozom furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségekkel. Akkoriban is több írást, interjút publikáltam ebben a témakörben. A Pilisben és a magyarság történelmében, mélyrehatóan 1996 után kezdtem kutakodni. A Pilis-rejtély előadássorozatom és a készülő, ugyanilyen című könyv alapját képező kutatás, mára szinte kitölti az életem, ez a meghatározó része. A Pilisben olyan csodákra bukkanhatnak az érdeklődők, amelyek - minden nagyzolás nélkül - a világ bármely csodájával felveszik a versenyt. Ennek megismerésében is segítek mindenkinek, aki nyitott szívvel fordul a Föld szíve felé. |
| Avatara |
|
1978-ban születtem Budapesten. Miután két és fél éves koromban magamtól megtanultam olvasni, írni és – emlékszem - eszmélésem óta sokat gondolkodtam azon, miért kellett elhagynom egy sokkal boldogabb világot, azért, hogy bezárjanak ebbe a testbe, a földi tér, idő és okság kötelékeibe – rövid úton megkaptam a „problémás”, „kezelhetetlen”, „antiszociális” gyerek címkéjét. A magyarországi oktatásban mind a mai napig uralkodó tömegszellemet már ekkor megszenvedve (és persze az ellen megállás nélkül lázadva) később elhatároztam, hogy ha magam is oktató leszek, azon fogok fáradozni, hogy a hozzám forduló, előadásaimat hallgató embereknek olyan színvonalat kíséreljek meg nyújtani, amilyet gyermekfejjel én magam is vártam volna tanáraimtól. |
| B. Kovács Zoltán |
|
Szeretném megosztani Veled mindazt, amit sikerült megértenem és elsajátítanom a világ és az emberi kapcsolatok, a tudatos fejlődés működéséből. Teszem ezt annak reményében, hogy teljességének felismerésével mindenki számára egy élhetőbb, kevésbé önző és boldogabb világ kialakulását segíthetem. |
| Baksai Julianna |
|
Nem is olyan régen történt amit most megosztok veletek. Bejelentkezett hozzám egy lány és amikor eljött majdnem sírt olyan szinten sokkos állapotban volt. Elhagyta a barátja, a szerelme és most szóba sem áll vele pedig már házasságot, babát terveztek. |
| Barkó Judit |
|
Elégedett a sorsával, hálás mindazért, amit kínált számára az élet. Szívesen tanult másoktól, de független emberként mindig a maga útját járja. A „szeretném magam megmutatni" vágya mindig élt benne, akkor is, amikor angol-magyar szakos tanár, akkor is, amikor idegenvezető vagy tolmács volt. Szülei az emberek szeretetére, elfogadására nevelték. Hamar megtanulta az alkalmazkodást, hisz többgenerációs családban nőtt fel, a nagymama is velük lakott. Az érzelmi, lelki gazdagság egy életre elég muníciót adott. Szüleivel ma is ideális a kapcsolata, édesanyja a legfőbb bizalmasa. Bizonyára az otthoni nevelésnek is köszönheti, hogy az emberekkel megtalálja a megfelelő hangot. Hogy békés, boldog, kiegyensúlyozott ember, azt saját magának köszönheti. Senki és semmi nem hiányzik az életéből. Meggyőződése, hogy az embereknek érdemes tudatosan formálniuk önmagukat. |
| Bauer László | ||
| Benedek Éva | ||
| Bíró Zsolt |
|
Az emberi kisugárzások alapján, lelki ráhangolódás után részletes személyiség-elemzést készítek, és tanácsokat adok, hogyan élhetünk harmóniában önmagunkkal és környezetünkkel... A beszélgetések alatt a vendég szembesül önmagával, segítséget kap az önismerethez, a fontos döntésekhez, a spirituális fejlődéshez... Miután feltárom a vendég problémáinak gyökerét, eredendőjét, felhívom a figyelmét, mire ügyeljen élete során, mit tegyen, hogy harmóniába kerüljön önmagával és környezetével... Segítséget tudok adni ahhoz, hogy a kliens merjen dönteni a jó mellett... |
| Blázsovics Sándor |
|
Röviden arról amit teszek: kérésre "energiát közvetítek".Munkám ezköze a meggyógyítás,célja a hit, és a személyes megvilágosodás segítése. |
| Bognár Tas |
|
Auraelemző és látó... |
| Bucher Dániel | ||
| Csillagvirág |
|
Csillagvirág vagyok, 1998 óta járok a tudatosság útján, és foglalkozom ezotériával. |
| dr Kovács József |
Pszichológus, parapszichológus
a Kirko Szabadegyetem igazgatója 3 éves Kirko Ezoterikus Szabadegyetem, Dr Kovács József vezetésével Az egyetem főbb témakörei: --Parapsichológia, parapsichológiai kronobiológia,psichotronika, extrapsichológia |
|
| Dr. Hornok Zoltán |
Biológiai fogorvos 1982. SOTE Budapest Fogorvostudományi kar diploma Egyéb képzettségek: Fogorvosi hipnózis – Daubner Intézet Bp. |
|
| Dr. Hornok Zoltán biológiai fogorvos |
1982. SOTE Budapest Fogorvostudományi kar diploma 1982. SOTE Budapest Fogorvostudományi kar diploma Egyéb képzettségek: Fogorvosi hipnózis – Daubner Intézet Bp. |
|
| Duncan Shelley |
|
|
| Eckankar | ||
| Farkas Erzsébet |
Pszichológus. |
|
| Forrai Ildikó |
|
Forrai Ildikó vagyok. Igen AZ a Forrai Ildikó!! |
| Füredi Erika |
|
Füredi Erikának hívnak, 1971. augusztus 30-án születtem, a szűz jegyében. Elemző vagyok. Gyerekkorom óta érdekelt a láthatatlan világ, ezért a felnőttek csodabogárnak tartottak. Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem, a Mérlegképes könyvelői iskolát is elvégeztem. Sokáig könyvelőként dolgoztam. Most egy pici családi szoláriumot vezetek illetve elemző és tisztánérzékelő vagyok. Szeretek odafigyelni az emberekre, mindig érdekelt, hogyan éljük az életünket. Elvégeztem a számmisztikai iskolát, illetve a kártyajós tanfolyamot. |
| Gácsi László |
|
A KvantumAsztrológia képviseletében A lehetőségek asztrológiája – A pozitív gondolkodású asztrológia Teremteni elsősorban, mint ahogy azt az alapvető szent iratokból tudjuk – isteni tett. Viszont egyre inkább a mindennapok témaköre, hogy mi emberek, mint Isten képmásai szintén képesek vagyunk rá! A Teremtésre! Igaz ez? Mindenkire? Nekem is? Ehhez szeretnék hozzászólni, hozzátenni valami fontosat, valami különlegeset. |
| Gáspár „Bucher” Katalin |
|
|
| Gosztonyi Tímea |
|
1990 óta foglalkozom asztrológiával. A klasszikus változattal kezdtem. Tanultam Kalo Jenőnél, Gonda Istvánnál, Gál Juditnál, majd életutam külföldre vezetett, s ott ismerkedtem meg a Huber módszerrel, hazatérésem után Bertalan Évánál végeztem el az asztrológiai pszichológia iskolát. Foglalkozom még Bach-virágterápiával, kristálygyógyászattal, reinkarnációs terápiával, a magyar hagyaték szerinti virágelixír és rügyelixír készítéssel, szakrális geometriával. Szeretek rajzolni, festeni, alkotni. A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetemen tanultam természetgyógyászatot, Indiában pedig behatóan tanulmányoztam a védikus gyógyászat művészetét, az ajurvédát. |
| Halász Alexandra |
|
Feng-shui tanácsadó, a legérthetőbb, magyar példákkal illusztrált Feng-shui könyv írója . |
| Herczeg László |
|
Gépészeti- műszaki rajzolói végzettségem van. Jelenleg gépjármű elméleti tanító és gyakorlati oktatóként tevékenykedek. Már fiatal koromban is tudni szerettem volna miért vagyok itt, miről szól az élet. Állandóan a csillagos égboltot kémleltem és egy esetleges feljebbvaló intelligencia után kutakodtam. Határtalan kiváncsiságom a világ kézelfogható dolgai iránt egyre csak nőtt. Először kozmobiológiát tanultam, figyeltem a Planéták mozgását és azt hittem majd többet tudok meg a világ dolgairól, de még így sem tudtam meg hogy mi történik körülöttünk. Rengeteg időt töltöttem el a természetben, hogy eggyé válhassak az Univerzummal és érzékeljem a létezés más szintjeit. Gyakran keresek fel magnetikus helyeket, így a megemelkedett rezgési frekvenciám révén új távlátok nyílnak meg előttem. |
| Hidas Katalin |
Spirituális oktató, terapeuta... |
|
| Horváth Zoltán László | ||
| Huszti Sándor |
|
Önismeret oktató, párkapcsolati terapeuta. Önismereti gondolkodást, meditációs technikákat, tudatosság fejlesztést és problémamegoldást tanítok. Az önismeret minden belső út alapja, ezért elsődleges, hogy tisztában legyünk képességeinkkel, tudásunkkal, motivációinkkal, hibáinkkal, hiányosságainkkal. Mindezeket nem csak ismernünk kell, de el is kell fogadnunk olyannak magunkat, amilyenek vagyunk, mert ez az önelfogadás teremt békét a lelkünkben. Az élet legfontosabb kulcsszavai: igazság keresés, őszinteség, önértékelés, önelfogadás, önszeretet, célkitűzés, döntés, megvalósítás. |
| Káplár Éva |
|
Végzettség: Pszichológus diploma Család és párterepauta Szexuálpszichológus, szexológus
Pszichológusként dolgoztam üzleti területeken, és a klinikumban is. A munkám során szerzett tapasztalataim hatására egyre inkább a gyógyító hivatás felé kezdtem fordulni. Jelenleg többféle alkalmazott területen dolgozom a konzultációk vezetésétől a relaxációs módszerek tanításán át. A non-verbális, relaxációs és imaginációs módszerek állnak legközelebb hozzám, de emellett természetesen „beszélgetős” módszereket is alkalmazok. |
| Kárpáti Tamás | ||
| Kelemen Móni |
|
spirituális tanító Személyes angyali fogadóóra |
| Kereszty András György |
|
1970-ben születtem. Kineziológusként, energetikai gyógyítóként, csontkovácsként és szellemi tanítóként dolgozom.Munkám során használom a hagyományos kineziológiai tudományt, a Mandala®-gyógyítást, az AFT-t (Attractor Field Therapy), az Asztrológiát, a Chiropraktikát, és egyéb alternatív gyógyászati ismereteimet. Arra törekszem, hogy a hozzám forduló, gyógyulni vágyó ember: testi, lelki, és szellemi szinten is képes legyen meghaladni a jelenlegi állapotát. Gyógyulása tartós maradjon a lélek szintjén, és ennek következménye a test egészségében beállt pozitív változás legyen. |
| Keszthelyi-Cseri Tamás |
|
8 éve foglalkozom tudatosan a spiritualitással, a lélek fejlődésével és a segítéssel. Gyerekkoromtól kezdve éreztem, hogy a világ többről szól, mint puszta létezésről. Hiszem, hogy az ember célja a tökéletesség, az egység felé való törekvés. A mai világban, ahol kevés időt és energiát tud az ember szánni saját magára, fontosnak tartom, hogy segítsek az embereknek, a testvéreimnek, tanácsot adjak annak, akinek szüksége van rá, és gyógyítsam, akit betegsége akadályoz az előrejutásban. |
| Kiss J. Zsolt |
|
asztrológus, pszichodráma asszisztens, szerkesztő vagyok, Budapesten élek. Jelenleg Budapesten és Nyíregyházán tanítok asztrológiát, valamint asztrológiai műhelymunkákat és elemzési gyakorlatokat vezetek... |
| Kiss Mónika |
|
Kiss Mónika vagyok. Polgári foglalkozásom szakács. Hivatásom az ezotéria, spiritualitás... Ezen belül is az előző életekből áthozott problémák megoldásán foglalatoskodom szabadidőmben a hozzám eltalálóknak, nagyon jó eredménnyel... Emellett bármilyen spirituális kérdéssel megkeresnek igyekszem a legtisztább "csatorna"-ként működni sok szeretettel, és alázattal... Gyermekkorom óta érdekel az energiával való gyógyítás, szívesen gyógyítok és kezelek,ha megkérnek. Amikor időm engedi sokat tanulok, képzem magam, meditálok, élek... |
| Kiss Zoltán Zéro |
|
numerológus ... ... ... ... úgy érzem, itt az ideje és kötelességem is, hogy tapasztalataimat és főleg numerológiai tudásomat átadjam mindazoknak, akikben már megszületett a felismerés: az önismereten keresztül juthatunk el oda, hogy boldogabb, emberibb életet élhessünk. A Numerológiában a születési számaink és nevünk betűinek számértékei a Sorsunkat, Küldetésünket, Személyiségünket mutatják. |
| Kövesi Péter |
|
Nevem Kövesi Péter. 1952-ben születtem Debrecenben, azóta is itt élek. Az ezotériával tizenéves korom óta, immár több, mint harminc éve foglalkozom. Az első indíttatást családomban, nevelőapámtól kaptam. Bár akkortájt minden ilyesmi indexen volt, azért aki nagyon akart, sok értékes íráshoz hozzá tudott jutni. A keleti gondolkodásmód, a jóga és a buddhizmus határozták meg az első évtizedeimet, a keresztény gondolkodást jóval később sikerült integrálnom. Polgári foglalkozásaim: fotós, reklámszervező, dekoratőr, kiállításrendező voltak. A természetes gyógymódok gyermekkorom óta érdekelnek és amikor lehetőség nyílt rá, megszereztem a természetgyógyász képesítést is. Reikimesteri beavatásomat Eördögh Kristóf Svájcban élő mestertől kaptam 1992-ben. A tradicionális reiki mestereinek hetedik generációját képviselem (Ususi nagymestertől számítva) és biztosan nem véletlenül a hetedik hazai mester voltam a sorban. |
| Lednyiczky Gábor |
|
Bioinformatikus, biofizikus. 1981–től napjainkig természetgyógyászati tevékenységeket gyakorol, rendelőket működtet, biorezonanciás készülékeket fejleszt gyárt, valamint egyetemi oktatási programok kidolgozásában is részt vesz. Szakmai társaságok alapító, ill. elnökségi tagja, tudományos kongresszusok előadója, több külföldi egyetemen pedig rendszeresen meghívott szakmai előadó. |
| LOMINI - sorselemző, tisztánlátó |
|
- az RTL KLUB műsorvezetője - az ASZTRO SHOW ÉLŐ adásában naponta! |
| Makkos Albert | ||
| Máté Imre |
|
Egy, a XIX. században talált felvidéki jóslat, mely igazolja a magyar történelmet és előre vetíti a Magyar Nemzet jövőjének egy lehetséges vízióját. NYIRKAI JÓSLAT! Még öt-hét! Még nyolc-kilenc! Nevet kiáltanak. Ekkor megelevenednek az árnyékok. (1956.nov.4.) A Négy Folyó Városának Igaz Emberét (Győr lehet a 4 folyó városa:Duna,) |
| Matek Kamill |
|
Matek Kamill vagyok biológus –vegyészmérnök, informatikus –hardware mérnök, MBA gazdasági mérnök. Hosszú utat jártam be virtuálisan a Mantra Főiskoláig. |
| Mechkan Felix |
|
Nemzetközi minősítésű extraszensz mester... |
| Muciboszi Szigeti Kata |
|
|
| Murguly Gyöngyi | ||
| Nagy Zoltán |
|
Reinkarnált lélek. 30 éves korában került kézzel fogható közelségbe számára az ezoterika világa, az USUI Reiki által. A megkapott I-es avatás fejlődési irányokat mutatott meg és kapukat tárt ki előtte. Az egyik kapu az AKIA filozófia és gyógymódrendszer volt. Belépett rajta. Az azóta eltelt 9 év alatt többször darabjaira hullott és felépült. Minden egyes széthullás utáni újjáépülés a megértés és a tudás egy – egy újabb, egyben magasabb szintjére Jutatta el. Reiki –Mester, Hope – o – patikus, Sámán és avatott Boszorkány. A Rózsakeresztes Kápolna Lovagja és a Kehelykutatók nemes társaságának tagja. Jövőmondó, tanító és klubvezető... Honlapja: www.mabek.eu |
| Oszter Tamás |
|
Auralátó és gyógyító |
| Paksi Zoltán |
|
A tanulás évtizedei és a szükséges tapasztalatok megszerzése után 1993 szeptemberében kezdtem el asztrológiát tanítani. (Az első kurzusokon gyógyászati ismereteket és meditációs technikákat is oktattam. Ennek akkor még szükségét éreztem, hiszen előző évben jelent meg "Reflaxáció" címmel az első könyvem, melyben az általam kidolgozott gyógyító módszert írtam le.) 1997-től tanítok vidéken is, és kb. ekkortól publikálok kisebb - nagyobb rendszerességgel különböző újságokban, folyóiratokban. 2001 karácsonyán jelent meg átfogó asztrológiai könyvem az "Égi utak csillagüzenetei", melyben az antik idők csillaglátása került a középpontba. A tanítás mellett rendszeresen tartok előadásokat, így volt szerencsém részt venni a 2002-es és a 2005. évi asztrológiai fórumon is. |
| Rambala Éva |
|
1996 óta folyamatosan tanulok Marshall Rosenbergtől, az Erőszakmentes Kommunikációs modell kidolgozójától. 2000 óta rendszeresen dolgozom mellette, mint az International Center for Nonviolent Communication (Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ) által akkreditált tréner, és a kelet-európai project vezetője… |
| Réti Mária |
|
Réti Mária Művészettörténész magyar-történelem szakos tanár Foglalkozás: kutató, előadó, tanár |
| Rimóczi Éva | ||
| Slezák Marcsi |
|
Született jós, Tenyérelemző, TAROT kártyavető és oktató... Jóslással segít feltárni a problémák okát - és a megoldáshoz vezető utat is. További részletekért kérlek kattints ide! Auratisztítással és feltöltéssel megszabadít azoktól az energiáktól és információktól, melyek gátolják sikereidet, örömödet, boldogságodat. További részletekért kérlek kattints ide! Reiki kezeléssel segít megszabadulni rossz szokásoktól; valamint karmikus terheid oldásában is hatékony segítséget tud nyújtani. Ezeket nemcsak kezelés formájában kaphatod meg, hanem örömmel megtanít Téged Marcsi arra, hogy mindezt TE is megtehesd! Részletekért kérlek kattints ide! Képzések és szolgáltatások, Jóslás, SORSELEMZÉS, személyreszóló ezoterikus tanácsadás |
| Slezák Marcsi és Veszelka Magdolna |
Ha Marcsiról szeretnél olvasni, kattints ide: Magdiról pedig itt olvashatsz. |
|
| Somhegyi Judit |
|
Ma-uri masszőr vagyok, kismamákat is masszírozok, csoportokat tartok nőknek Beszéljünk a szexről! címmel, és egyéni ill. páros beszélgetéseket végzek személyközpontú megközelítéssel. 4 gyermekem van, talán ebből is adódott, hogy az emberekkel foglalkozásban egyre inkább az anyaság, a nőiség, a párkapcsolat témáira "szakosodtam". Hitvallásom az érintésben: Testi létünk szentség. A testünk templom, amely őrzi az összes emlékünket, történetünket. Csak maximális alázattal szabad megérinteni a másik embert. Én csatorna vagyok, közvetítő az Égiek és a kliens között. Hogy minél tisztább legyen ez a csatorna, minél tisztább energiákkal és intuícióval érinthessem a másik embert, ehhez folyamatosan dolgozom az önismeretemen. A gyógyulás, a tanulás nekem munkaköri kötelességem. :-) - A Ma-uri ősi polinéz hagyományokon alapuló masszázs, bő meleg olajjal, |
| Szakállas Imre |
|
Metafizikai* specialista vagyok |
| Szász Gyula | ||
| Székely András | ||
| Személyiségváltozás, amalgámtömés, kullancscsípés Mi a közös bennük? |
Az idegrendszert károsító mérgek /neurotoxinok/, nehézfémek és szöveti élősködők okozta betegségek és tünetek nagyon sokszínűek. Pszichés elváltozásoktól a krónikus fáradtságon át a súlyos testi elváltozásokig. Felismerésük és gyógyításuk speciális felkészültséggel lehetséges csak. |
|
| Szerec Tímea |
|
SZEREC TÍMEA ¤ ¤ 40 éve vagyok a föld nevű bolygón, két fiúgyermek édesanyja vagyok. Kisgyermekként nagy érdeklődéssel fordultam a művészetek és a sport felé. Szüleim elmondása alapján nagyon kreatív és mozgékony kislány voltam. Fantáziadús gyermekként bármiből tudtam kreálni valamit. A kreativitásomra a tanáraim is felfigyeltek, segítségükkel az ötvös-ékszerész szakmát választottam hivatásul 22 évre. Aminek utólag is nagyon örülök. Az évek alatt bebizonyosodott a szakma, amit elsajátítottam, az egyéniségemet tükrözte. Ötvös-ékszerész mesterként 15 évig dolgoztam a saját vállalkozásomban. A szakma mestereként lehetőségem nyílt, hogy tanulókat vegyek magam mellé, így a tudásomat jó pár fiatal kollegának sikerült átadnom. Mindegyiküknek befejezésképpen, útravalóul csak annyit mondtam: „Az ötvösség akkor lesz a tied, ha eggyé tudsz válni az arannyal.” |
| Szirbek István |
|
|
| Szirbek István |
|
Művészettörténész, idegenvezető, tolmács Született Sopron, 1963. június 7. Tanulmányok 1999 Sorbonne-Paris IV: Művészettörténet - régészet /egyetem/ |
| Szűcs János Karma Tendzin Dorje |
|
|
| Takács Tibor |
|
1959 Szeptember 5.-dikén a Szűz jegyében és órájában születtem Budapesten. Egész gyermekkoromat Budapesten töltöttem. Itt jártam iskolába. Életem első megrázó élménye, ami nyomot hagyott bennem, édesanyám súlyos betegsége 1970-ben. Ekkor vetődtek fel bennem először kérdőjelek az élet folyamatairól. Elég nehezen viseltem a tudatot, hogy az ember ki van szolgáltatva a sorsának. 1981-ben Németországba mentem dolgozni, és itt találkoztam először az asztrológiával, ami mára az életem része lett. Ennek köszönhetően gondolkodásom folyamatosan átalakult, és kezdtem észrevenni a világ problémáit. Én ekkor már szinte biztos voltam benne, a világnak valamilyen rendező elv alapján kell működnie. Nem tudtam elfogadni a véletlenek lehetőségét. Kerestem az utat, hogy megértsem, mi mozgatja a világot. Erre tettem fel az életemet. Utána még többször jártam Németországban, itt tanultam az asztrológiát, és szereztem képesítést. Ekkor még ennek Magyarországon nem volt elfogadottsága. 1987-ben kezdtem első vállalkozásomat a vendéglátásban. Szakmailag úgy éreztem, amit lehetett azt megkaptam, de nem elégített ki. 1993-feleségem betegsége és halála végleg rádöbbentett valamit változtatnom kell. A „sors” segített. Egyre többen és többen kerestek az asztrológia kapcsán és 1995-ben megalapítottam a Metamorfózis asztrológiai iskolát. Ma az ország különböző pontján 9 városban tanítok. 1998-ban megjelent „A fejlődés iskolája” című asztrológiai könyvem, melyet további írások követtek. Úgy éreztem, az életem egyre jobban kiteljesedik. Barátaimmal, tanítványaimmal megalapítottuk a Chaldaeus asztrológiai alapítványt, melynek célja az emberek szellemi és anyagi összetartozásának tanítása. Megfigyeltem magam körül az emberek egyre inkább magukra maradtak. A régi eszmények összeomlóban vannak, és nem találnak megoldást. Én is folyamatosan kerestem, és ma is keresem milyen lehetőségek vannak. Felismertem, hogy az egyik kulcs a közösség lehet, aki képes az önös érdekeken felül emelkedni. Azonban mindig az volt a véleményem, hogy ennek szellemi alapokon kell állni, amit a beavatások jelezhetnek. Megismertem a Kelta mondakört, Arthur király és a Szent Grál tanításait. Ennek is köszönhetően, a tanításaim alapja, a szimbólumok rendszere, az analógiák kapcsolata. A régmúltban megvoltak azok a közösségek, akik próbáltak valamilyen formában az emberek segítségére lenni, és a gyökereket a szellemi összetartozás jelentette. Kötelességemnek éreztem, hogy megértessem az emberekkel az egymásért való felelősség fontosságát. Akár mennyit tanultam is, érzem kevés. Szeretnék minél többet megismerni, megérteni a világból, és egyszer talán segíteni abban, hogy boldogabbak lehessünk. Mindenkit várok szeretettel az úton, aki a sorsához szeretne közelebb kerülni.
Takács Tibor asztrológus szívesen segít a Születési idő pontosításában. |
| Tara |
|
Utam állomásai... Jelenleg mozgásfejlesztéssel, fitnesz órák tartásával foglalkozom magánórában a munkám mellett - beleszőve a mozgásról, spiritualitásról, emberekről, önmagamról szerzett eddigi tapasztalataimat. Hogy is kerültem ide? |
| Torday László Zoltán |
1991 óta foglalkozom az ősi, keleti, nyugati spirituális tanokkal... Megannyi tanfolyam és iskola elvégzése után (kineziológia, szellemgyógyászat, asztrológia, Csi-kung, Tajcsi, Pránanádi, stb.), számos nagyszerű és kiváló tanítóval való megismerkedés során, a néha fájó, de annál inkább szükséges tapasztalatok megszerzése után mára kialakult bennem egy szintézis, megértés... |
|
| Török Judit |
|
Paranormális képességeim már gyerek koromban megnyilvánultak, de a korszak nem kedvezett behatóbb tanulmányoknak. A budapesti Vendéglátóipari Főiskolán diplomáztam 1982-ben. Néhány évig idegenforgalomban dolgoztam, majd 20 évre külföldre költöztem. Nemrégiben hazatelepültem. |
| vallástörténész-mítoszkutató | ||
| Veszelka Magdolna |
|
Spirituális személyiségfejlesztő; tanító és tanuló... Legyél EGÉSZséges = legyél jó állapotban testileg, azaz legyél kipihent és energikus + legyél kiegyensúlyozott, boldog Lelkileg + legyél szellemileg magas szinten; birtokolj magas szintű tudást, bölcsességet + Élj pénzügyileg, anyagilag bőségben, legyél sikeres! Magamról Az elmúlt huszonegynéhány évben kerestem a tudást! Az igaz tudást. Kerestem az IGAZságot; a bölcsességet; a racionális és spirituális világban egyaránt! Vágyam nemcsak az volt, hogy a teljes tudást birtokoljam, hanem az is, hogy minél több Emberrel megosszam azt, amihez hozzájutottam, amit megértettem. |
| Virág László Gábor |
Szerzői életrajz |
|
| Zentai Rudolf Gábor |












































