Előadósorrend változtatás Bemutatkozás
Polgár Judit Polgár Judit

Családállító tanácsadó

Rádiusz Tamás
Rafael Csaba Rafael Csaba

Asztrológus és az AstroYoga rendszere

Asztrológiával egészen fiatalon, a kamasz éveimben járva találkoztam először.
Magával ragadott az asztrológia szemléletmódja és a benne rejlő lehetőség, hogy segítségével megismerhetjük a minket körülvevő jelenségek mögött megbúvó erőket és felfedhetjük életünk eseményeinek mélyebb jelentés tartalmát.

Később, 20 évesen beiratkoztam a Szintézis Szabad Egyetemre, ahol neves előadóktól hallgattam előadásokat spirituális témában. Közben minden elérhető tanfolyamot, gurut, spirituális közösséget felkerestem, hogy valóban szintézisre találjak a létezés minden szintjén, bármit is jelentsen ez

Eközben végigjártam az elérhető asztrológia tanárok mindegyikét, megismertem az elveiket, meglátásaikat, s így lehetőségem nyílt egészében, több nézőpontból is szemlélni az asztrológiai módszereket.

Szirbek István Szirbek István

Művészettörténész, idegenvezető, tolmács
Történelem - testnevelés szakos tanár
Okleveles népművelő

Született Sopron, 1963. június 7.

Tanulmányok

1999 Sorbonne-Paris IV: Művészettörténet - régészet /egyetem/
1996 Sorbonne-Paris IV: Történelem /főiskola/
1996 Gréta Formation, Franciaország: Idegenvezető és tolmács
1986 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola: Testnevelés-népművelés szakos tanár

Takács Tibor Takács Tibor

1959 Szeptember 5.-dikén a Szűz jegyében és órájában születtem Budapesten. Egész gyermekkoromat Budapesten töltöttem. Itt jártam iskolába. Életem első megrázó élménye, ami nyomot hagyott bennem, édesanyám súlyos betegsége 1970-ben. Ekkor vetődtek fel bennem először kérdőjelek az élet folyamatairól. Elég nehezen viseltem a tudatot, hogy az ember ki van szolgáltatva a sorsának. 1981-ben Németországba mentem dolgozni, és itt találkoztam először az asztrológiával, ami mára az életem része lett. Ennek köszönhetően gondolkodásom folyamatosan átalakult, és kezdtem észrevenni a világ problémáit. Én ekkor már szinte biztos voltam benne, a világnak valamilyen rendező elv alapján kell működnie. Nem tudtam elfogadni a véletlenek lehetőségét. Kerestem az utat, hogy megértsem, mi mozgatja a világot. Erre tettem fel az életemet. Utána még többször jártam Németországban, itt tanultam az asztrológiát, és szereztem képesítést. Ekkor még ennek Magyarországon nem volt elfogadottsága. 1987-ben kezdtem első vállalkozásomat a vendéglátásban. Szakmailag úgy éreztem, amit lehetett azt megkaptam, de nem elégített ki. 1993-feleségem betegsége és halála végleg rádöbbentett valamit változtatnom kell. A „sors” segített. Egyre többen és többen kerestek az asztrológia kapcsán és 1995-ben megalapítottam a Metamorfózis asztrológiai iskolát.

Ma az ország különböző pontján 9 városban tanítok. 1998-ban megjelent „A fejlődés iskolája” című asztrológiai könyvem, melyet további írások követtek. Úgy éreztem, az életem egyre jobban kiteljesedik. Barátaimmal, tanítványaimmal megalapítottuk a Chaldaeus asztrológiai alapítványt, melynek célja az emberek szellemi és anyagi összetartozásának tanítása. Megfigyeltem magam körül az emberek egyre inkább magukra maradtak. A régi eszmények összeomlóban vannak, és nem találnak megoldást. Én is folyamatosan kerestem, és ma is keresem milyen lehetőségek vannak. Felismertem, hogy az egyik kulcs a közösség lehet, aki képes az önös érdekeken felül emelkedni. Azonban mindig az volt a véleményem, hogy ennek szellemi alapokon kell állni, amit a beavatások jelezhetnek. Megismertem a Kelta mondakört, Arthur király és a Szent Grál tanításait. Ennek is köszönhetően, a tanításaim alapja, a szimbólumok rendszere, az analógiák kapcsolata. A régmúltban megvoltak azok a közösségek, akik próbáltak valamilyen formában az emberek segítségére lenni, és a gyökereket a szellemi összetartozás jelentette. Kötelességemnek éreztem, hogy megértessem az emberekkel az egymásért való felelősség fontosságát. Akár mennyit tanultam is, érzem kevés. Szeretnék minél többet megismerni, megérteni a világból, és egyszer talán segíteni abban, hogy boldogabbak lehessünk. Mindenkit várok szeretettel az úton, aki a sorsához szeretne közelebb kerülni.

 

Takács Tibor asztrológus szívesen segít a Születési idő pontosításában.

Takács Tibor weboldala: http://asztro-t.hu

Bemutatkozó videó

Takács Tibor könyvei

Zagiba Zoltán Zagiba Zoltán

Ezotériával 2000-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni. Minidig is érdekelt a spiritualitás a láthatatlan világ érzékelése.
Szinte mint mindenki kártyajósként kezdtem, majd fokozatosan mélyültem bele az ezotéria világába. Nagyon sok továbbképzésen vettem részt annak érdekében, hogy a bennem rejlő tudást felszínre hozzam, illetve új technikákat sajátítsak el, új tapasztalatokat szerezzek. A mai napig én is részt veszek továbbképzéseken annak érdekében, hogy tudásomat, a használt technikákat folyamatossan fejlesszem.
2008 óta szerepelek a médiában. Találkozhattak velem a Budapest TV, a Hálózat TV, a Pax Tv műsoraiban. Jelenelg az RTL Klub Asztro Showjában találkozhatnak velem a képernyőn.
Képesítéseim:
Kártyajós (Tarot-, Cigány-, Arkangyal-, Rúna-, Poláris világ-, Igazmondó passziánsz kártyákat használok),
Reiki Mester tanári fokozatban,
Atlantiszi Tudás Rendjének Mágusa vagyok.
Miben tudok Önnek segíteni:

Iratkozz fel Hírlevelünkre!

Sóter programok, hírek, akciók.

Feliratkozás hírlevélre >>

Tartalom átvétel

Kövess minket!

Facebook iWiW RSSHírlevél