Előadósorrend változtatás Bemutatkozás
Lylia léleklátó Lylia léleklátó

A jóslás során eleinte elmondom, milyen képeket látok veled kapcsolatban, ez azért fontos, mert nem biztos, hogy a benned megfogalmazódott kérdések a jelenlegi legfontosabb változások az életedben és lehet ezekre nem is kérdeznél rá, elsiklanánk felette.

Nem használok eszközöket, mert képeket látok (tisztánlátó vagyok), de ha számodra fontos, hogy Tarot vagy cigánykártyát esetleg kristálygömböt használva nézzem meg a múlt, jelen, jövő rejtett képeit, akkor kérésedre ezt is alkalmazhatjuk. Ebben az esetben viszont kevesebb információt fogsz kapni a jóslás alatt, hiszen több idő telik el, a kártya keverésével, kirakásával, a kapott szimbólumok visszafordításával, mintha egyszerűen a konkrét eseménysorokat nézném meg. Éppen ezért választottam ezt a technikát, mert így pontosabb elemzést lehet adni adott idő alatt.

Maria Markl Mia

A Szívtudatos program megalkotója, Író, Művész, Életvezetési tanácsadó.
http://miaszivtudatos.hu/

Matek Kamill Matek Kamill

Hosszú utat jártam be virtuálisan az „anyagtudományoktól”a
határtudományokon át egészen az ezotéria világáig. Úgy érzem, örökké úton leszek,
hogy megfejtsem az ősi civilizációk ezoterikus és műszaki titkait. Gyalogoltam a
dogonok földjén Maliban, Szudánban a piramisokkal és a Kerma Kultúrával ismerkedtem,
Etiópiában a kolostorokat és sziklatemplomokat jártam, végig látogattam Peru és
Bolívia ősi hagyatékait, Egyiptom összes feltárt piramisát, gyalogoltam Kolumbia
elveszett városában, bejártam az egykori Mayax piramisait (Honduras, Guatemala , és
Mexikó, Belize területén), Libanon megalitjait vizsgálgattam és Bosznia új
feltárásain már a kezdetektől fogva jelen voltam. Ily módon raktam össze a világ
őstörténeti mozaikját , amelyet igyekszem teljesebbé és teljesebbé tenni,
másokkal is megosztani.
Honlapom : www.matekkamill.com
Bemutatkozó videóm: http://www.youtube.com/watch?v=IvBtQj4BhzQ

HunTV
http://www.youtube.com/watch?v=GgYlCiqdfyA

Nagy Ferenc Gábor
Oszter Tamás
Polgár Judit Polgár Judit

Családállító tanácsadó

Réti Mária Réti Mária

Réti Mária Művészettörténész magyar-történelem szakos tanár Foglalkozás: kutató, előadó, tanár Réti Mária Művészettörténész magyar-történelem szakos tanár Foglalkozás: kutató, előadó, tanár Született: Budapest, 1960. december 28. Tanulmányok 1975-79: Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola 1982-85: ELTE Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelv, irodalom-történelem szak 1985-1990: ELTE Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak Munkahelyek: 1989-1990: Visegrád, Mátyás Király Múzeum 1985-2000: Xantus János Idegenforgalmi Szakiskola idegenvezető-hostess szak 1990-1993: Soter-Line Oktatási Központ idegenvezető szak művészettörténet tanár 1998-tól: Budapesti Divatiskola művészettörténet tanár 2008: Zápor Gimnázium idegenvezető szak művészettörténet tanár Előadások 2003-tól: Soter Klub: művészettörténet, kultúrtörténet, rajztanfolyamok 2005: Ady Endre Művelődési Központ: A piramisoktól Picassóig művészettörténeti sorozat 2006: Kőbányai Művelődési Központ: művészettörténet, kultúrtörténet 2006-2008: Bicskei Kastélyotthon: kultúrtörténet, divattörténet 2005-től: Sopron Liszt Szalon: művészettörténet, vallástörténet 2008-tól: Budapesti Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT)

S. Hegedüs Éva Jázmin

Orientális tánc mestertanár és előadóművész, a női mozgáskultúrák és a nőiség, nőiesség szakértője. Több, mint 20 év tapasztalatával, sok évfolyamnyi boldog és elégedett tanítványával, telt házas Lady Project és Háremtorna női tanfolyamaival fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy lányoknak, feleségeknek, anyáknak, nagymamáknak kortól függetlenül segítsen megtalálni a harmóniát.

S. Hegedűs Éva Jázmin
Stephen Paul Stephen Paul

Brit arcolvasó mester

Iratkozz fel Hírlevelünkre!

Sóter programok, hírek, akciók.

Feliratkozás hírlevélre >>

Tartalom átvétel

Kövess minket!

Facebook iWiW RSSHírlevél