ASZTROZÓFIA és ASZTROLÓGIA. Nézzük, mit jelentenek ezek a szavak! Az astro előtag jelentése: csillag. A „zófia”, sophia szó jelentése bölcsesség. Az asztrozófia szó csillagbölcseletet jelent. A megértés, az őselvek külső-belső felfedezésének az útja.Az asztrológia is a csillagok ismeretén alapul(t) elsősorban. A „lógia”, vagyis a logosz a teremtő ige. Az asztrológia tehát a csillagok ismeretének segítségével történő alkotás, teremtés ősi tudománya. Az asztrozófia inkább a „belső”, míg az asztrológia inkább a „külső” megjelenése a mágikus csillagismeretnek. Természetesen a kettő együtt alkot teljességet!
Az ősi emlékezet és tanítások szerint mikor az emberi lelkek a Földre érkeztek, a hetedik planétát foglalták el. Az emberiség karmikus fejlődésében a földi élet egy iskola. Nem a kezdet, de nem is a vég. Az „iskolát kijárva” térhetünk vissza az igazi otthonba, a fénybe, a Teremtőhöz. A földre érkezett emberi lelkek minden szükséges tudást megkaptak ahhoz, hogy feladataikat elvégezzék, és végül kiléphessenek a reinkarnáció földi körforgásából. Ezt a tudást az égre írva kapták meg! A TUDÁS a csillagok fényével lett az égre írva. A csillagok, a csillagképek, az égi utak és a planéták hordozzák az időtlen bölcsességet. Ezt őrzi az asztrozófia, és ezt őrizte egykor az asztrológia is. A Nap látszólagos föld körüli útját, az ekliptikát I.E. 500-ban osztották fel tizenkét egyenlő szeletre. Ezek a zodiákus jelei, a Kostól, a Halakig. A szeleteket többé-kevésbé a háttérben akkor látható csillagképekről nevezték el. Lényegében ekkortól kerültek ki a csillagok, a csillagképek, tehát az isteni fényüzenet jelei az asztrológiából! Ezek a csillagszimbólumok ma már csak az asztrozófiában jelennek meg, bár az ősi asztrológia is ismerte és alkalmazta ezeket.
Az első évben 8.000.- / hó
A tanfolyam kéthetente hétfőnként, 17.00 – 21.30 óráig kerül megtartásra.
Előzetesen jelentkezni a 06 70 384 2544-es számon lehet.
Rendszeresen kapok leveleket azzal a kérdéssel, hogy írjak egy kicsit részletesebben az asztrozófia – asztrológia kurzusról. Ennek próbálok meg most eleget tenni úgy, hogy nem csupán a tematikát ismertetem. A tanfolyamunk lényegében egy nagy utazás. Egy nagy utazás, melynek során egyszerre járjuk be a Naprendszert, a csillagos eget és a földi életünket.
Közel húsz éve azért döntöttem úgy, hogy a csillagok spirituális üzeneteinek a tanítására adom a fejem, mert át kellett adnom azokat a csodákat, amelyekben én is részesültem, s amelyek minőségileg emelték magasabb szintre az életemet, miközben minden problémám, nehézségem megoldódott vagy oka fogyottá vált. Egy ilyen tudást nem őrizhet meg csak magának az ember, ezt átadva segíteni kell mindazokat, akik fogékonyak, kíváncsiak erre az ősi bölcsességre!
Mi ennek az egésznek a lényege?
Szinte mindegyik nyilvános előadásomban elmondom, hogy az ember kozmikus lény. A saját univerzalitásának a megismerése, megtanulása, majd megtapasztalása által tudja azt az isteni küldetést megvalósítani, mely arról szól, hogy a teremtő, alkotó erőinek a működtetésével vegye át a saját élete felett az irányítást. (Sokasodj, szaporodj és hajtsd uralmad alá!)
A Naprendszer bolygói, mint egy csodálatos szimbolikus rendszer, jelenítik meg a teremtő alkotó energiákat. A bibliai teremtéstörténet röviden így szól:
Legyen világosság! – Ez a Nap princípiumához tartozik, míg a vizek, vagyis a lelkek szétválasztása már a Holdhoz kapcsolódó aktus. A növényzet megteremtése már a Mars bolygóhoz kapcsolódik, de az égi jelek, a csillagok megalkotása a titkokat őrző Merkúrhoz sorolódik. Az állatok megjelenését a jupiteri erők segítik, ám már maga az ember a Vénusz princípiumához tartozik. S végül a hetedik napon, melyen megszentelődik a világ, a Szaturnusz energiái jelennek meg.
Nos, ezek az isteni teremtő energiák nem függetlenek tőlünk, emberektől, hanem mi is pont ezekkel cselekszünk, érzünk, álmodunk, küzdünk, gondolkodunk, beszélgetünk, bölcselkedünk, szeretünk és tapasztalunk. Minden rezdülésünkben, minden külső – belső történésünkben ott lakoznak ezek a fantasztikus energiák!
A tanfolyamon megismerkedünk ezekkel a bolygókkal, mert ezek jelenítik meg számunkra elsődlegesen a világot mozgató lényegi erőket. A Nap, a Hold és a planéták személyes felismerése, megtapasztalása az életünkben, már óriási segítség a tudatosodás, az alkotás és a szabadság útján. De persze itt még nem állunk meg! Megismerkedünk az asztrológiai jelekkel, de a jelenlegi asztrológia eszköztárán túllépve kitekintünk a csillagos égboltra! Az igazi, ősi csodákkal itt találkozunk! Megismerkedünk a „karma kerekén” ragyogó csillagképekkel, vagyis a „Napút” égi jeleivel a Kostól az Orionon és a Kígyótartón át a Halakig. Találkozunk a csillagok világában ragyogó hős Perzeusszal, de a szépséges királylánnyal, Andromédával is. Eljutunk az örök élet italát hordozó Serleghez, de a Pegazosz, a táltos paripa hátára pattanva az isteni világokba emelkedő Sas – Turul csillagait is megismerjük, hogy aztán a beavatás „eridánuszi” útját végigjárva a Főnix csillagaihoz érkezzünk.
A spiritualitás útján járó ember tán legnagyobb felismerése az, hogy a csillagos égbolt fénylő jelei hatják át a személyiségét, de ezek ragyognak hol rejtve, hol fényesen az életünk mindegyik eseményében is! Kurzusunkon nagy hangsúlyt kap mindezek megtapasztalása, hogy a csillagbölcselet ne csupán hit kérdése legyen, hanem tapasztalatokon nyugvó biztos tudás.
Ahogyan már írtam, tanfolyamunk egy nagy utazás. Mire az első év közepe felé elérkezünk ide, már sok minden átalakul a szemléletünkben, a gondolatainkban, hiszen tágabban látva, s megértve az összefüggéseket már tudatosabban éljük az életünket, s értjük meg a társainkat is. A csillagos égbolt, és a Naprendszer megismerése után a figyelmünk már arra irányul, hogy mindezek hogyan jelennek meg az egyénben. Megtanuljuk vizsgálni, elemezni, megérteni az egyéni csillagállásainkat is, hiszen a születésünk pillanatának az égi képében minden benne van, erre az életünkre vonatkozóan.
Hogyan működik bennem a Nap?
Miként inspirálja a lelkem a Hold?
Milyen szellemi hatásokat ébreszt bennem a Merkúr, és hogyan varázsolja elő a szerelem végleteit a Vénusz?
Miről szól bennem a Mars által képviselt erő? Ez fizikai erő csupán, vagy van benne szellemi, lelki hatás is?
Az idő fontosságát és minőségét miként élem meg a Szaturnusszal?
A szabadság és a korlátokon átszárnyaló szellemiség hogyan ragad magával, mikor az Uránusz válik életem főszereplőjévé?
A legrejtettebb misztikus titkok, melyeket a Neptunusz őriz, miről szólnak ebben az életemben?
És a radikális változások? A „mindent, vagy semmit”, a „teljesen, vagy sehogy” hihetetlen Plutonikus energiái miben segítenek a jelen életemben?
Mindezeket végre látjuk. Látjuk az egyéniségünk látható és láthatatlan motivációit, de látjuk a sorsunk alakulásának az összefüggéseit, tanításait, tanulságait, és beavatásait is. Látjuk az iskoláinkat, a kapcsolatainkat, a betegségeinket, a költözéseinket, a csalódásainkat, a sikereinket és kudarcainkat, a munkáinkat, az utazásainkat a születésünk pillanatára felrajzolt képletben. Itt értjük meg azt, hogy a múltunk egy adott eseményében mi is volt a tanítás. Hiszen a számunkra legfontosabb tanítások nem könyvekben vannak leírva, hanem az életünk eseményeibe vannak elrejtve! Látjuk a múltunkat, de látjuk a jelenünket is. És igen! Látjuk a jövő jelzéseit, a jövőnkben megmutatkozó tendenciákat is! Így érkezünk el az egyik leglényegesebb kérdéshez. Át tudom alakítani, meg tudom változtatni az életemet? Determinálva vagyok?
Hogyan is szólt a Teremtő üzenete? Sokasodj, szaporodj és hajtsd uralmad alá! Vagyis pont az a feladat, hogy a bennünk működő erők felismerésével, megismerésével végre mi magunk működtessük azokat! Amikor már ismerjük a bennünk lakozó kozmoszt, akkor válhatunk a jövőnk alakítóivá! A csillagbölcselet tanításaival megismerkedő ember már leveszi magáról a determináció kötöttségeit, hiszen már tudja azt, hogy az energiáinkat több szinten is lehet használni. A Mars energiáját használhatom erőszakra, mely végső soron önpusztítást eredményez, de emelő erőként működtetve már magasabb szintekre emeli a kozmosz vándorát. Rajtunk múlik, hogy az „eszközeinket” mire, és hogyan használjuk.
A mai kor embere sajnos azt sem tudja, hogy milyen eszközei vannak, az meg végképp rejtve van előtte, hogy ezek az eszközök különböző szinteken és módokon működtethetők. Pedig az életünk minősége ezen múlik!
Csillagutazásunk során természetesen készítünk „példaképleteket”, s ezekről az emberekről filmeket is nézünk, hogy a tapasztalati tudásunkat tovább gyarapítsuk. A film megtekintése után közösen fedezzük fel az adott személyiségben, és az élettörténetében, sorseseményeiben az égi jeleket, de persze ezzel párhuzamosan tanulmányozzuk, vizsgáljuk a saját képletünket is, hiszen először a saját életünk megértése és felfényesítése a legfontosabb.
Azt szoktam mondani félig viccesen, hogy ha én lennék Magyarország „diktátora”, akkor ezt a tudást kötelezővé tenném az iskolákban, hogy a gyerekek és a fiatal felnőttek értsék, tudják, hogy miről szól ez az életük, miről szólnak a kapcsolataik, és képesek legyenek kihozni magukból azokat a csodákat, amelyek bennük szunnyadnak.
Az égbolt pillanatnyi jeleinek, aktuális konstellációinak, szimbolikus üzeneteinek az ismerete is sokat segít, hiszen vannak kiemelt jelentőségű időintervallumok, melyek kifejezetten a társainkkal való kommunikációt, a művészi alkotást, a gyermeknemzést, az üzleti életben való előrejutást, a tanulást, a vizsgákra való felkészülést, a gyógyulást, a gyógyítást, a biztonság megteremtését, a meditációt, a kristályok programozását, az angyalmágiát vagy éppen az imát (és még hosszan sorolhatnánk) segítik. Ezekkel mind, mind megismerkedünk…
Az ókorban, de még a középkorban is, ha kivonult a hétköznapok világából a mágus, és egyedül, egy barlangban végezvén a gyakorlatait megvilágosodott, akkor ez az ő életének a csúcspontja volt. Ma ez már kevés. A magányos hősök ideje lejárt. Ma már nem elég „egyedül kivágni a rezet”, ma ezt az emberi kapcsolatainkban, a társsal, társakkal együtt kell megtenni. Ezért mondom azt, hogy a mai kor emberének legfontosabb feladata, leglényegesebb küldetése a kapcsolatainak megértésében és megjavításában van. A karmánk, a kapcsolatainkban van.
A társ, a másik ember megértésében a legnagyobb segítséget az asztrozófia nyújtja, hiszen társaink képletének a megértésével már valóban VELE találkozunk, és nem a bennünk élő, róla alkotott illúzióval hadakozunk. Miről szól egy kapcsolat? Milyen üzenetek, milyen tanítások, milyen beavatások rejlenek egy kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a „szinasztria” segítségével. Ez az a módszer, amellyel egymásra vetítve a csillagainkat értjük meg az adott kapcsolat szerepét az életünkben.
A szüleinkkel, a testvéreinkkel, a szerelmünkkel és a gyermekeinkkel való kapcsolataink megértése kulcsfontosságú, hiszen ők mindannyian az előre lépéshez szükséges beavatásokat adják át nekünk, ahogyan ezt tesszük mi is velük. Egy, adott esetben elromlott kapcsolatot úgy lehet megjavítani, ha tudjuk azt, hogy annak a kapcsolatnak mi a szerepe, mi az üzenet az életünkben.
A tanfolyam első két évében tehát bejárjuk az eget és a földet, és a csillagok járásának a segítségével értjük meg, hogy az életünkben mikor van a vetés, és mikor az aratás ideje. Mikor tudunk jobban tanulni, mikor meditálni, mikor erősödnek fel az alkotó energiáink, de már látjuk azt is, hogy mikor kicsit elvonulnunk, hogy a belső hang is eljuthasson hozzánk.
Utunk harmadik éve már a beavatásról szól. Egy dobozban, összehajtogatott papírlapokon ott vannak csoportunk tagjainak, a mi kis csillagcsaládunknak a nevei… Kihúzzuk az első nevet, s ő, akit kihúztunk, felkészül a napjára, ami csak róla szól. Arra a napra elkészíti mindenki az ő képletét. Azon a napon ő elmeséli az életét, (addig a mélységig, ameddig akarja, senkinek nem vájkálunk a titkaiban!) s mutatja, hogy az eseményeit, az élményeit és tapasztalatait hogyan mutatják a csillagok. A nap második felében, miután a történet végére érkeztünk közösen elemezzük a társunk képletét úgy, hogy ha még maradt megoldatlan feladat, vagy probléma az életében, akkor azok megoldására, a segítségre helyezzük a hangsúlyt.
„Egy mindenkiért, mindenki egyért!”
Minden, ami itt elhangzik, az titok! Természetesen bizalmasan kezeljük a társunk életét, történeteit, ahogyan a mi történetünk felé is segítően bizalmasan fordulnak a társaink. Itt a harmadik évben már egymást tanítjuk a felismeréseinkkel, a tapasztalatainkkal, a csillagainkkal. A legnagyobb felismerések itt történnek, hiszen minden egyes emberi élet végtelenül izgalmas, s csodás tanításokkal teli. Ezért ez a beavatás éve.