Állj ki magadért! Az egészséges önbecsülés útja

Előfordult már veled, hogy nem voltál képes nemet mondani, amikor szerettél volna – vagy igent mondani, amikor pedig belül érezted, hogy ez lenne a helyes? Kerültél már megalázó helyzetekbe amiatt, mert hagytad, hogy az erőszakosabb (hangosabban panaszkodó, rámenősebb stb.) emberek legyőzzenek? Volt, hogy nem húztad meg a határaidat, és kihasználtak? Néha túlságosan is kerülöd a konfrontációt a „békesség kedvéért”? Eközben érzed, hogy több megbecsülést érdemelnél?
A környezet csak úgy, magától nem fogja megadni ezt. Akkor sem, ha erődön felül teljesítesz! Ehhez előbb meg kell tanulnod kiállni magadért, az értékeidért. Ismerd fel, milyen típusú emberek veszélyeztetik a lelki egyensúlyodat!
Az egészséges önbecsülés a harmóniáról szól. Nem túlzott: azt egoizmusnak, gőgnek, beképzeltségnek nevezik, de nem is hiányos: az meg a lábtörlő állapot. A lelki béke a kettő között van. Hogyan tegyél rá szert, vagy ha megvan, hogy ne hagyd kibillenteni magad belőle? Erről fog szólni az előadás, szokás szerint gyakorlatokkal

1.800.-Ft./Fő

Scroll to Top