A betegségek, vagyis lelkünk diszharmóniájának okai☺.
Körül-belül olyan 30 éves korunkban feltesszük Magunknak a kérdést: „Mi az ÉLET ÉRTELME? „és keressük a lehetőséget, hogy jobban megértsük az Életünk s benne Önmagunk!
Maga az Élet küldött Nekünk egy remek hírnököt = a testünket, aki készségesen megmutat és megmagyaráz mindent. Lelkünkben létrejött diszharmóniát, egyensúly zavart, feszültséget, ugyan úgy a boldogságot, eufóriát és szeretetet testünk mint egy vetítő vászon egyértelműen megmutatja Nekünk. Nem csupán azt meséli el miben tévesztettük el a célt, és cselekedtünk életellenesen, hanem mindig pontosan megmondja azt is, hogy mit kell TENNÜNK ahhoz, hogy ismét teljes harmóniában élhessünk:-).
Minden betegségünk = EGÉSZ-ségünk hiányának oka a gondolkodásunkban gyökeredzik. „ És ahogyan minden dolog az Egyből származik, az egyetlen GONDOLATBÓL, a Természetben minden dolog átvitellel az Egyből keletkezett.” Tabula Smaragdina (A Nap művelete) 3. törvénye. Testünk állapota csak a gondolkodásmódunkról szóló, láthatóvá vált információ. Így hát kezünkbe vehetjük sorsunk irányítását, és bármely pillanatban változtathatunk rajta☺!
Más nézőpontból megvizsgálva: betegségünk JÓ BARÁTUNK és SEGÍTŐTÁRSUNK☺. A tünetek segítségével megmutatja, hol a hiba. Csupán a „tünetek nyelvét” ajánlott megtanulnunk, hogy megérthessük és ismét helyre állíthassuk a mikrokozmoszunkban a Rendet. „ Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van, és ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, így érted meg az EGY varázslatát”. Tabula Smaragdina 2. törvénye. Ami bent van, ugyanaz, mint ami kint van. A körülmények varázserővel bíró tükörként mutatják a gondolatainkat és Belső Világunkban lejátszódó eseményeinket. Így a „betegségben” felismerhetjük az áldást, és feladatként a gyógyulást tűzhetjük ki Magunk elé.
Így van MOST! Áldás kísérjen Minket az Úton☺!
Várlak szeretettel: Enikő.
A belépő ára: 1.500 Ft