A csecsemő és gyermek nevelése, ápolása, gyógyítása néphagyományunkban

Erről szóló új könyvem címe, amelyet bemutatok: „Szerettem őköt úgy, ahogy kellett ”. A Népi gyógyászatunk jövőjéért Alapítvány létrehozásának bejelentése Daróczi Zoltán kollégámmal.
Előadásom az újszülöttről, a csecsemőről, a gyermekről szól. Arról, hogy fogamzásától fogva az emberi élet szent, az ember szent, és közössége átsegíti az emberélet fordulóin. Szólok röviden a természetes születés és a későbbi ősbizalom, az édesanyával való kötődés és védekezőrendszer érettsége közötti összefüggésekről. A szeretetről, a munkába nevelésről, a család, nagycsalád, közösség, a népi kultúra hatásáról a gyermek életében, valamint összetett, egész embert szemlélő gyógyításáról.

„Szerettem őköt úgy, ahogy kellett” válaszolta Erdőfalván, Moldvában Ádám Mária néni kérdésemre, hogy mit tett azért, hogy gyermekeit „ne bántsák a rosszak”, azaz ne legyenek betegek. A szeretet az alapja gyermekeink egészségének, felnevelésének, gyógyításának.
Több mint kétezer szülővel, nagyszülővel, bábával, támasztóasszonnyal, népi gyógyítóval beszélgettem a magyar nyelvterületen. E könyvet azokból a történetekből állítottam össze, amelyeket idősek meséltek, hogyan gyógyították őket gyermekkorukban, és miként gyógyították ők saját gyermekeiket. Ebből rajzolódik ki népünk tudásának, bölcsességének, szelídségének, ember- és természetszeretetének, tiszteletének egyik szelete, a népi egészségkultúra és gyermekgyógyászat.
Tízedik kötetem a népi orvoslásunkról, gyermekáldásról, bábaságunkról szóló sorozat folytatása. Végigkövetem benne a Gyermek életét, életének hét éves szakaszait, hogy mivel találkozik a családjában, nagycsaládjában, közösségében miután teremtett, szép világunkba érkezik. Kik és hogyan ápolják, nevelik, szeretik, óvják, segítik, végigkísérik életén, és átsegítik az emberélet fordulóin. A bölcső és a kiságy népköltészete, népművészete, a tisztaszoba magyar léleknek kedves formái, majd a teljes szabadság, az önfeledt játék, legtöbbször a természetben, ahonnan értékes tápanyagokat lehet gyűjteni, s kincsei a gyermekjátékok alapanyagai. Aztán jön a mindennapokba, a munkába, a tudásba nevelés, először játékosan, majd egyre komolyabban, a legény- és leányavatással jön a fiatal élet adta játék, móka, szerelem, családra hangolódás. Az ének, a tánc, a kézimunka, majd a felelősség, a kaláka, a földművelés, az állattartás, a környezetről való gondoskodás.

1.000.- Ft.

Scroll to Top