Ez az alkalom egy energetikai támogatás-sorozat része, ahol minden alkalommal a jelen lévő csoporthoz energetikai segítség érkezik a témának megfelelő energiacsatornákon és módszereken keresztül. A sorozat célja az emberek támogatása, és az, hogy a résztvevők megismerhessenek különböző olyan technikákat, alapelveket és energetikai módszereket, amivel a közérzet javítható, a harmónia megőrizhető és az élet kellemesebbé tehető.
Nagyon sok spirituális példában az életünket hajóhoz szokták hasonlítani, mely az élet tengerén úszik. Nem véletlenül, mert nem megfelelő irányítás esetén ahogy minket, úgy a hajót is könnyen érheti katasztrófa: felborul az erős hullámzásban, zátonyra fut, vagy partra sodródik. Ahogy a hajót a tengeren, úgy az életünket is lehet irányítani, megfelelően kézben tartani, hogy arra felé haladjon, ami kellemesebb a számunkra. Hogyan? Erről lesz szó ezen az alkalmon, ami után meditációban kapnak segítséget a jelenlévők. Minden érdeklődőt szeretettel várok.
Ára: Adomány jellegű