Energetikai támogatás – ingyenes

Ez az alkalom egy energetikai támogatás-sorozat része, ahol minden alkalommal a jelen lévő csoporthoz energetikai segítség érkezik a témának megfelelő energiacsatornákon és módszereken keresztül. A sorozat célja az emberek támogatása, és az, hogy a résztvevők megismerhessenek különböző olyan technikákat, alapelveket és energetikai módszereket, amivel a közérzet javítható, a harmónia megőrizhető és az élet kellemesebbé tehető.

Vannak olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, hogy magunkra maradtunk. Ez nem igaz, az Ég sosem hagy bennünket magunkra. Az azonban előfordulhat, hogy annyira mélyre kerülünk egy problémába, úgy maga alá temet egy rossz érzésvilág, hogy ott már nehezen tudnak nekünk segíteni Égi segítőink, mert már nem vagyunk elég nyitottak a hozzánk érkező energiákra, üzenetekre. Abban az állapotban már csak közvetlenebb, „baráti-jellegű” segítség tud hatni ránk, mint például a Szellemi Segítők energiái. Kik is ők? Hogyan tudnak segíteni? Ez alkalommal erről is szó lesz, majd – rövid ismertetőt követően – a Fényből érkező szellemlények (akiket úgy hívnak: Szellemi Segítők) közreműködésével történik csoportos energetikai segítés, mely testileg, lelkileg és szellemileg segíti a jelenlévőket. Szeretettel várok minden érdeklődőt.

Ára: Adomány jellegű

Scroll to Top