Energetikai támogatás – ingyenes

Ez az alkalom egy energetikai támogatás-sorozat része, ahol minden alkalommal a jelen lévő csoporthoz energetikai segítség érkezik a témának megfelelő energiacsatornákon és módszereken keresztül. A sorozat célja az emberek támogatása, és az, hogy a résztvevők megismerhessenek különböző olyan technikákat, alapelveket és energetikai módszereket, amivel a közérzet javítható, a harmónia megőrizhető és az élet kellemesebbé tehető.

Az ember egy csodálatosan megalkotott lény. Isten úgy tervezett meg bennünket, hogy hihetetlen képességeket, erőket, adottságokat „szerelt” belénk. Ezen képességek nagy része azonban rejtve van bennünk, így csak az találja meg, aki tudatosan tesz érte, például aki valami módon fejleszti önmagát, személyiségét. A tudósok vizsgálatai szerint az emberek jellemzően a képességeiknek csak 2%-át hasznosítják egész éltük során, a bennük rejlő képességeiknek, lehetőségeiknek több, mint 90%-áról nem is tudnak. Ez az alkalom arról szól, hogy a jelenlevők Égi segítőinktől, az angyaloktól olyan jellegű segítségeket kapjanak, melyekkel a bennük rejlő lehetőségeket könnyebben felszínre hozzák, könnyebben éljenek a belső erejükkel, adottságaikkal. Minden érdeklődőt szeretettel várok.

Ára: Adomány jellegű

Scroll to Top