Energetikai támogatás – ingyenes

Ez az alkalom egy energetikai támogatás-sorozat része, ahol minden alkalommal a jelen lévő csoporthoz energetikai segítség érkezik a témának megfelelő energiacsatornákon és módszereken keresztül. A sorozat célja az emberek támogatása, és az, hogy a résztvevők megismerhessenek különböző olyan technikákat, alapelveket és energetikai módszereket, amivel a közérzet javítható, a harmónia megőrizhető és az élet kellemesebbé tehető.

Amikor a mesékben a szegény ember legkisebb fia elindul szerencsét próbálni, mindig egyedül indul útnak, és elég sokáig magányos is marad a történetben. Pedig nem kellene egyedül éreznie magát, ha tanult volna spirituális technikákat, mert akkor fel tudná venni a kapcsolatot angyalokkal, Szellemi Segítővel, segítséget tudna kérni a bonyolódó helyzetében. Azonban nem csak kívülről lehet segítséget kapni, mert az belülről is meg tud érkezni.

Mindenkiben vannak olyan beépített idegi működés elvek, melyek közösek, ugyanolyanok, mint bármely más emberé. Ilyen például a tudatalatti működésünk is. A mai alkalommal olyan lehetőségekről lesz szó, melyek segítségével, a tudatalattival együttműködve az életünk örömtelibbé, biztonságosabbá, nyugodtabbá, békésebbé és bőséggel telibbé alakítható. Az alkalom végén pedig, meditációban a Föld Anya angyalai fognak a segíteni a résztvevőknek a belső tudatalatti működésük javításában. Minden érdeklődőt szeretettel várok.

Ára: Adomány jellegű

Scroll to Top