A művészet és a vallás jellemzői. Egyéniségek. Mester és tanítvány.
A Sam Lion (Itinéraire D’un Enfant Gate) című film a „Mesélő Mozi” felfogásában
Amikor olvassuk a költőnek eme sorait:”én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-tani!” arra gondolhatunk, hogy a művészetnek a szépség megjelenítésén túl, fontos mondanivalója is lehet, illetve van. A művész, legalábbis a szó hétköznapi értelmében általában kevésbé foglalkozik mélységében a vallással. A vallásos, aszkétikus embernek pedig általában nem a hétköznapok művészete adja az alapvető iránymutatást az életben.
A művészet és a vallás közös pontjának tekinthető azonban, hogy mindkettőnek üzenete van az emberek számára. Ezek az üzenetek – mögöttes tartalmukat szemlélve – sokban hasonlóak; amelyekkel foglalkozni kívánunk, olykor feltöltő vagy katarzist kiváltó jellegűek, de mindenképpen szellemiség-személyiség fejlesztők. További hasonlóságként említhető, hogy amíg a spirituális életben létezik exoterikus és ezoterikus tanítás, addig a filmművészetben, megkülönböztetnek művész filmeket és ún. populáris, azaz közönség-szórakoztó filmeket. Közös jellemző az is, hogy a vallás és a művészet is bemutat olyan sorsokat, amelyek szereplői a törvény betűje szerint járnak el, és olyanokat is, amelyek nem tartják magukat minden esetben ehhez, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Különbségként jelenik meg viszont az eszközrendszer, mivel a művészet tipikusabban a jelen kort jellemző felfogásból indul ki és mutatja be azokat a lehetőségeket, amelyeket idealisztikusan elérhetőnek tart, és a vallással ellentétben ritkán épít közismert tradicionális elemekre, még történelmi filmek esetében is ezzel találkozunk.
Az előadások a vallás és a művészet területeit nem úgy kapcsolják össze, hogy pl. Jézus életét feldolgozó alkotásokat mutat be, hanem a nem vallási tárgyú alkotásokban olyan szimbólumokat, analógiákat keres, amely azok spirituális jellegére mutat rá. Továbbá eloszlatni igyekszik azt a nézetet, hogy a populárisnak nevezett alkotások minden esetben csak felszínes jelenségekkel foglalkoznak, és bemutatni igyekszik ezek esetenként mély szellemiséget megragadó elemeit, amelyek által ezek spirituális arculata elkezd kibontakozni az érdeklődő előtt. Természetesen a klasszikus értelemben vett művészfilmek világa sem marad érintetlen a betérők előtt, de ebben az esetben sem a művészkedésre hajlamos elvont tartalmak töltik ki az elemzés-értelmezés időszakát. A cél, hogy a saját magunk által végzett önismereten túl, foglalkozzunk azokkal az elemekkel, amelyek alapja az ember-ember, egyén-család, egyén-környezet, egyén-közösség, egyén-társadalom kapcsolatrendszere az önmegvalósítás tükrében.
Előzetes bejelentkezést kérünk
1.500.-