Gondviselés kegyeltjeinek hálaestje!

Te is „veszed a jeleket”, amiket eléd tesz az élet? Tudod, hogy minden ami történik, érted van és minden úgy jó, ahogy éppen van? Érzed, hogy vezetnek, és ha arra mész akkor a legjobb helyekre érkezel meg?
Figyeled az élet apróbb-nagyobb jelzéseit, tanulsz belőlük, s így folyamatos tanításokat kapsz?

Akkor ez az este éppen Neked szól!

Pont így él a „Gazdagmami” Vida Ágnes, akinek tanácsait tízezrek követik minden nap a siker felé vezető úton, s megosztja velünk mindazt, amiért hálásak az édesanyák.
Így él Oravecz Nóra, a híres blogger-író, aki Amerikai útjáról „frissen” megérkezve, örömmel osztja meg velünk, hogyan vitte végig Amerikán a Gondviselés.
Gáspár Kati grafológus, a Lélekpillangó mese írója, a mozgalom egyik indítója elmondja, hogy érkezett a mese sugallata és vezet azóta is tízezrek szívének közepéig az üzenet.
Domján Gábor is velünk jön, ő lelkészből lett író, fordító, agykontroll oktató, ám most kedves hangszerével, kezében, emberi minőségében, titulusait maga mögött hagyva ül közénk beszélgetni, zenélni.

Az a közös bennük, hogy életüket minden nap áthatja a HÁLA.

A programunkra a Hálanapló használói regisztráció után vendégként jöhetnek. (Belépőként hozd magaddal a Hálanaplódat!)

A naplóval még nem rendelkező érdeklődők számára a program díja 500 Ft, mely kuponként Hálanapló vásárlásakor beváltható.

Scroll to Top