Információs technológiák az ember egészségének szolgálatában

Minden új a jól elfeledett régiből fakad.
(Népi bölcsesség)
A környező világgal történő harmonikus kölcsönhatás kérdése minden korban érdekelte az embert. Ha azt gondolnánk, hogy ez nekünk jutott először eszünkbe, akkor nagyon tévedünk.
Ennek a feladatnak a megoldására – ahogyan ma fogalmaznánk: az energo-információs kölcsönhatás elérésére – hosszú évezredeken át ki voltak dolgozva a hatékonyabbnál hatékonyabb módszerek. Az emberek azt vették észre, hogy alkalmazva ezeket a módszereket, pozitív irányba fordult az egészségi és érzelmi állapotuk, gyakran a történések síkján is pozitív eredményeket értek el. Esőt tudtak fakasztani, szerelmet kaptak, egészséges csecsemőket szültek. Ezek a Tudások minden kultúrában megtalálhatóak. Ugyanakkor abban az időben a Tudásoknak még kultikus természetük volt és csak egyeseknek, a Kiválasztottaknak adatott meg ezek birtoklása. Azoknak, akik erre fel voltak készítve.
Ősidőktől fogva az ember az „erő helyét” kereste. Ezek a helyek mágnesként vonzottak mindenkit. Elődeink ezeken a helyeken különlegesen érezték magukat: úgy fizikailag, mint érzelmileg. Itt épültek a pogány kultikus helyek, a dolmenek, a megalitikus építmények (Stone Hench, Baalbek, stb.), az ősi szent templomok. A vallások váltották egymást, de a vallások szent helyei mindig az ősi „erő helyein” épültek.
Sok ősi iratban eszközökről is szó esik, melyek megvédtek a pusztulástól, betegségektől, rontástól, átoktól. Melyek harmonizálták a körülöttük lévő teret.
Az emberek már akkor is értették, hogy a betegség (úgy fizikai, mint érzelmi, pszichés vagy szociális) – valamennyi a harmónia felborulásának köszönhető. Ebben az esetben elégséges visszaállítani a környezettel (az Univerzummal) és önmagával a harmonikus együttműködést, amint azonnal megnyilvánulnak a képességei az önszabályzáshoz, az önregenerálódáshoz, tehát meggyógyul. Ők minden erejükkel ezt az elveszett harmóniát igyekeztek visszaállítani!
Ahogyan ezt mai szóhasználattal értelmezhetnénk, a következő dolog történt: helyreálltak a különböző okokból kifolyólag bekövetkezett diszharmonikus információs és energetikai kapcsolatok ember és környezet között a külső világban, valamint a belső szinteken is – sejtszinten. Ez a magyarázata azoknak a „csodába illő” változásoknak, melyek ezen eszközök alkalmazása következtében történtek.
Ezeket az eszközöket az ember a legkülönbözőbb célokra használta. Segítségükkel hozták meg a fontos döntéseket, de elsősorban védelemre alkalmazták: nyíltől, méregtől, szemmel veréstől, stb. Alkalmazták a szerencse bevonzására, háború megnyerésére, életesemények irányítására, betegségek kezelésére.
Ilyen eszközök voltak a talizmánok, amulettek. A legegyszerűbbek természetes anyagokból készültek: kőből, növényekből, vagy állati eredetűek. Ettől bonyolultabbak a jelek, geometrikus alakzatok alkalmazásával készült eszközök voltak. Ezek többdimenziós alakzatok is lehettek, vagy lapok, egyszerűen fogalmazva: rajzok. Gyakran kombinálták őket (feliratos mantra kerék, piramis az oldalán rajzokkal, szőttesek, népi hímzések a ruhákon, díszítések a templomokon, a szent helyen épült templomok alakzata, mandalák, és még hosszan sorolhatnánk).
Ezek a konstrukciók valamennyien ökológiai szerkezetek voltak, melyek titkos, ám annál fontosabb feladatot láttak el: harmonizálták és tisztították a teret, a láthatatlan (elektromágneses, torziós, morfogenetikus) mezőket.
Ma tanúi vagyunk annak, ahogyan ezek az ősi tudások felbukkannak az évezredek mélyéből és eljönnek az emberekhez olyan új formában, mely számukra értelmezhető, érthető. Sőt, ma ezek az ősi empirikus tudások már elméleti magyarázattal is alá vannak támasztva. Megjelentek azok a tudományos elméletek, melyek megkísérlik felvázolni, mivel magyarázható a pozitív, harmonizáló hatás, melyet egyes geometrikus alakzatok, formák, jelek gyakorolnak az emberre és környezetére. Az ember nem adta fel a reményt, hogy megtalálja ezekre a titkokra a választ. Nem könnyű út ez.
A moszkvai KIT-KLUB és az INFOTECH Laboratórium működésének 14 éve alatt nem keveset tett ezen titkok megfejtése érdekében.
Így hát az ősök elképzelései, felvértezve a mai modern tudással és technológiával új életre kelt és mindenki számára elérhetővé vált.

Elővét. 7.500.-

8.500.-

Scroll to Top