Az 1970-es évvel vége felé kezdtek saját gondolatai és nézetei születni. Egyre inkább úgy
látta, hogy a sumér származástannak komoly hiányosságai vannak. Ekkor fogott hozzá a
tudatos kutatáshoz. Aztán maga is írni kezdett újságok, folyóiratok részére. 1988-ban írta
az első terjedelmesebb tanulmányát, Eredetünk őshazánk címmel. 1989-ben pedig egy
társadalomtörténeti munkája jelent meg Ember és társadalom címmel. Tanulmányt írt a
Magyar Szent Koronáról és a Magyar Nemzeti Címerről. 1996-ban a „honfoglalás”
ezeregyszáz éves évforduló alkalmából egy magyar-angol nyelvű munkája jelent meg Őseink
és hőseink emlékére címmel. Az angol nyelvű szöveget később kibővítette és átdolgozta,
amely Origin and Concise History of the Hungarians címmel került fel honlapokra. 2000-
ben jelent meg az Olvasmányok múltunkról című könyve. Ugyancsak ebben az évben írt
egy tanulmány Az új ezred hajnalán, amely a 2004-ben kiadott Környezet és létfeltételek
hatásai a nyelvek kialakulására című összeállításban jelent meg, az utóbbival egyetemben.
Ezek mellett több történelmi és politikai témát írt, amelyek különböző újságokban,
folyóiratokban jelentek meg.
1.200.-