A 2012. év rohamosan közeleg. Nagyon fontos eloszlatni minden ezzel kapcsolatos téveszmét. Fontos mindenkinek megérteni az Isteni Tervet és azt is, hogy mi az egyéni és csoport feladatunk.
Jelenleg egy óriási kozmikus változás résztvevői vagyunk, amely egy rendkívüli ajándék, de ugyanakkor hatalmas feladatot jelent mindnyájunk számára.
Az Isteni Terv, az ugrásszerű evolúciós fejlődés, amely kozmikus jelentőségű, azaz túlmutat az emberiségen és a Földön. Végső kimenetele a mi számunkra az, hogy a Kékbolygó 200-300 év alatt Fénybolygóvá válik.
Jelenleg a változás kimenetele szinte elképzelhetetlen a számunkra, hiszen minden átalakul bennünk és körülöttünk. Már az elkövetkezendő 40-50 éves perióduson belül is úgy megváltozunk, hogy szinte semmi nem lesz fontos, ami ma az. Ahogy a Maja naptár is leírja, véget ér egy régi világ, és egyidejűleg elkezdődik egy új. Jelenleg a régi-és az új világ, átfedésben van egymással. A 2012-vel kapcsolatos híresztelések nem igazak, a változás nem tud ilyen gyorsan végbemenni. Egy hosszabb folyamatról van szó.
Az előadásom elsősorban mesterem, Vallyon Imre próféciájára épül.
(Vallyon Imre a Maurik spirituális mestere, kozmikus tudatú mester, a világ minden részén tanít, Magyarországon 2007-óta.)
Megemlítem emellett mind Drunvalo Melchizedek, és Vándorló Farkas a maják utazó nagykövete, és az „Énok Kulcsai” prófétikus tanításait is, amelyeket személyesen hallgattam.
Az előadásom után megvásárolható Vallyon Imre könyve a kozmikus átalakulásról.
Szeretettel: Lőcsei Fanni
1.000.-