Energetikai támogatás - ingyenes

2023 jan 9 19:00
Előadó: 
Gaál Tibor

Ez az alkalom egy energetikai támogatás-sorozat része, ahol minden alkalommal a jelen lévő csoporthoz energetikai segítség érkezik a témának megfelelő energiacsatornákon és módszereken keresztül. A sorozat célja az emberek támogatása, és az, hogy a résztvevők megismerhessenek különböző olyan technikákat, alapelveket és energetikai módszereket, amivel a közérzet javítható, a harmónia megőrizhető és az élet kellemesebbé tehető.
Reggel felkelünk, egész nap végezzük a dolgunkat – bármi is legyen az –, majd estére kicsit elfáradunk, akkor már jól esik a pihenés. Alvás után, másnap megújult erővel tudjuk ismét vinni a napunkat. Ugyan ez az ismétlődő folyamat nagyobb periódusoknál is megfigyelhető. Amikor egy nehezebb, embert próbálóbb szakasz véget ér az életünkben, megpihenés, töltekezés szakasza következik. Ilyenkor nem érkezik annyi feladat, megoldandó helyzet, az Ég is hagy egy kicsit pihenni bennünket. A január eleji időszak is erről fog szólni most: lefut egy nagyobb folyamat, és töltekezésben, megújulásban segítenek nekünk. Ez alkalommal is erről szól, és angyalok közreműködésével történik csoportos energetikai segítés, töltekezés, mely támogatja a jelenlévőket. Szeretettel várok minden érdeklődőt.

Ára: Adomány jellegű

           

Iratkozz fel Hírlevelünkre!

Sóter programok, hírek, akciók.

Feliratkozás hírlevélre >>

Tartalom átvétel

Kövess minket!

Facebook iWiW RSSHírlevél