(28 000 Ft)

2010. Július, 03 – 04. / 10 - 11 10.00h. – 17.00h.

RAJZTANFOLYAM - jobb agyféltekével

Magyarországon a speciális, „jobb agyféltekés rajzolás” módszerével idestova már több mint tíz éve ismerkedhetnek az érdeklődők különféle klubok, tanfolyamok keretében. Az oktatók az amerikai módszert – annak könyvben is megjelentetett és hozzáférhető – metódusa szerint tanítják, mellyel meglepő sikereket lehet elérni, amelynek révén ma már a hitetlenkedők és szkeptikusok közül is egyre többeket győznek meg a módszer lehetőségeiről a tanfolyam végén elért eredmények. Valóban lehetséges lenne ez, sikerülhet bárkinek? Valóban néhány nap elegendő olyan rajzi teljesítmények elérésére amilyet legmerészebb elképzeléseiben sem gondolt valaki, aki pl. felnőttkorában is a gyerekkorában tanult „pont, pont vesszőcskét” tudja lerajzolni? Miben áll ennek a „csodamódszernek” a lényege, miért ilyen sikeres az emberek százezrei előtt szerte a világon? Az USA-ban szinte minden foglalkozás és korosztály számára, cégeknél, állami és magániskolákban oktatják, és nálunk is egyre többen fordulnak a rajzolás eme „rejtett dimenziókat” feltáró módszere felé.

Amikor először találkoztam a módszerrel hitetlenkedve néztem a tanfolyamon készült rajzokat: mindössze négy nap, és a gyermeki, majdhogynem primitív látásmódú első rajztól a kurzus végén egy élethű portré tekint ránk a rajzlapról! Évek óta, mint művészettörténész a budapesti Soter klub és a soproni Liszt Szalon programjaiban tartok ismeretterjesztő kultúrtörténeti esteket. A művészetek világába kalauzolva a hallgatókat, bemutatom az európai művészet korszakainak nagy alkotásait, neves alkotókat és mestereket, a remekműveiknek titkaihoz próbálunk közelebb férkőzni diavetítéssel illusztrált előadásokon. Leonardo, Dürer csodálatos rajzait vagy Rembrandt gyönyörű metszeteit látva az ember arra gondol: ezek a mesterek életüket szentelték a művészet és azon belül a rajzolás tudományának, ennek nyomán születtek máig halhatatlan alkotásaik! Van Gogh „csak” két évet szánt – amúgy is rövid – életéből a rajztudás elsajátítására, hogyan lehet tehát elegendő mindössze néhány nap, egy, vagy két hétvége ahhoz, hogy eredményesek legyünk abban a művészetben, amelyet ezek a mesterek is ilyen kemény munka árán értek el? A kérdés már csak azért is izgatott, mert én is tanultam „hivatalosan” és „hagyományosan” valódi művészképzőben rajzolni: a művész-körökben csak „kisképző”-nek nevezett budapesti Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségiztem, ahol külön rajz-érettségi is volt, tehát ez „középfokú” művészeti végzettséget jelent. A csendélet és portré, alakrajz és perspektívatanulmányok képezték négy kemény középiskolai év követelményét. Gyerekkorom óta szerettem a rajzolást, így felvételiztem ebbe az iskolába, mint „reménybeli művész”, tehát valamilyen szinten született rajzkészséggel indultam, hiszen portré és csendélet-tanulmány volt eleve a felvételi tananyag a 14 éves korosztály számára. A „kisképző” után következett (volna) a „nagyképző” azaz a Képzőművészeti Egyetem, - ha időközben nem csábít el a művészettörténet színes világa, és az a vágy, hogy mielőtt én is „művész” lennék, szeretném megismerni, hogy mit és hogyan alkottak előttem a századok nagy mesterei a festészet, rajzművészet terén? Így az ELTE művészettörténeti szakán diplomáztam, de az elmélet mellett mindig is fontos volt számomra a gyakorlat, és itt lépett vissza a rajzolás az életembe, amikor klubvezetőm felkért a rajztanfolyamok vezetésére, ismerve rajzaimat, „te úgyis félig már végzettséged révén is művész vagy, hát lássuk, ezzel a módszerrel mit lehet elérni”! Elsajátítottam tehát a metódust – mint annyian mások, akik sosem tudtak rajzolni- ezzel, és saját „hagyományos” művészképző módszeremmel felvértezve indítottam tanfolyamaimat és tartom jelenleg is Budapesten.

Őszintén szólva magam is meglepődtem a tanfolyamok során! Szinte mindenki kivétel nélkül képes volt „meglépni” azokat a lépcsőfokokat, amit a módszer kiépített a rajzolás készségeinek fejlesztése terén, amivel a kurzusok végére valóban képesek voltak egy önálló portré megrajzolására azok, akik az első napon csak gyerekrajz-szintű arcokat rajzoltak a tükörből. Sőt, a kurzus során az egyes feladatokból is már gyönyörű rajzok születtek, a résztvevők nem kis örömére. A „titoknak” azonban amire rájön az ember, hogy miből áll ennek a módszernek a lényege és sikeressége szinte „tanítva tanultam” meg én is a tanfolyamok során, látva tanítványaim örömét, és munkájuk nyomán érzett sikerélményét.

A jobb agyféltekés rajzolás módszerét Dr. Betty Edwards a Long Beach-i California State University professzora fejlesztette ki, aki doktori címét az UCLA-n (Kaliforniai és Los Angeles-i Egyetem) az „Érzékelő képességek a rajzolásban”c.disszertációjával szerezte 1976-ban. Jelenleg is mint művésztanár rajzot oktat, a Long Beach-i California State University professzor emeritusza, a kaliforniai Santa Monicán él. Tizenhárom nyelvre lefordított „Jobb agyféltekés rajzolás” c. több millió példányban eladott könyve ma a világon a legszélesebb körben alkalmazott rajztankönyv, ami nem pusztán rajztechnikákat, hanem egy új látásmódot tanít, melynek jó hatását az élet más területein is kamatoztathatjuk. Tulajdonképp ez a siker egyik titka, hogy a módszer olyan rejtett, bennünk lévő készségeket tár fel, amelyekkel mindenki rendelkezik, csak nem képes azokat egyedül felszínre hozni, felszabadítani.

Ez máris választ ad arra a kérdésre, amit mindenki elsőként feltesz : vajon nekem ez sikerülhet? Igen, mert a rajzolást elősegítő alapvető készségek „velünk születetten” bennünk vannak, épp úgy, mint más készségek, amelyeket magától értetődően használunk a mindennapi életünk terén, csak nem „aktiválódtak” abban a formában, amivel pl. rajzolni is tudhatnánk. Ezek a készségek mindenkiben megvannak, csak míg egyes emberekben ez művészi szintre emelkedik, másokban alaphelyzetben marad, de valamilyen formában mindenki működteti ezeket. Ilyen készségeink pl. a beszédkészség, az éneklés és ilyen a rajzolási és íráskészség is. A jobb agyféltekés rajztanítás nyomán nem leszünk mindjárt Leonardo da Vincik vagy Dürerek, de megváltozik a világlátásunk, „más szemmel” nézzük a körülöttünk lévő jelenségeket, ez segít hétköznapi életünkben is, és ennek segítségével készíthetünk jó rajzokat is. Természetesen ne várjunk olyan csodát a papíron a néhány napos kurzus után amilyet Leonardo vagy Van Gogh elért! Hiszen mindannyian tudunk beszélni, de azt természetesnek vesszük, hogy nem mindenkiből lesz Oscar díjas színész. Tudunk írni is, hiszen az íráskészség is velünk született, de elfogadjuk, hogy nem mindenkiből lehet író, vagy költő, és még az írók és költők között is csak egy Shakespeare és egy Petőfi Sándor született! Tudunk énekelni is, (még ha kicsit „botfülűek” vagyunk is), de senkitől nem várjuk el, aki reggel a fürdőszobában fütyörészik, vagy délután barkácsolás közben dúdolgat, hogy úgy énekeljen mint Luciano Pavarotti. A rajzolási készséggel ugyanígy van: rendelkezünk azokkal a tulajdonságokkal, amelyek segítségével rajzolni tudunk. Pl. attól, hogy a rajzon problémát jelent a tér érzékeltetése és a perspektíva visszaadása a rajzoló számára, az nem jelenti azt, hogy ő nem érzékeli a teret, vagy nem lát három dimenzióban. Az, hogy a világot térbeliségében három dimenzióban érzékeljük mindenki számára magától értetődő tény, pl. amikor autót vezetünk, eme tulajdonságunkat – amelyre épp az autóvezetésnél igencsak szükségünk van - senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni. A látás törvényei szerint látunk, színeket, arányokat, foltokat, teret, érzékeljük a sötét-világos kontrasztjait, ezek velünk született, eleve bennünk lévő adottságok. A rajzolási készség tehát megvan mindenkiben, amellyel jó rajzot készíthetünk, ha nem is lesz az mindjárt egy Picasso-rajz. Ezeknek a tulajdonságoknak a továbbfejlesztésével, a rajzolás tanulása voltaképp olyan technikákat sajátítunk el, amelyekkel ezek az adottságok még jobban kifinomodnak. De nem csak ez az „eredmény”, nemcsak egy szép rajz a végső cél, az igazi eredmény egyéniségünk, kreativitásunk fejlesztése, önbizalmunk megerősítése, a siker láttán elért magabiztosság és problémamegoldó képességünk eredményessége lesz, amely további életünk bármely területére pozitív kihatással van.